Valter Attila a nagy váltásról: „ha segítőre lenne szükségük, nem hívtak volna fel”

Valter Attila a nagy váltásról: „ha segítőre lenne szükségük, nem hívtak volna fel”

Nemcsak a magyar kerékpáros gondolja így, a versenyeredmények is azt mutatják, hogy Valter Attila új csapata, a Jumbo Visma a világ legjobbja.

Valter Attila úgy érzi, a világ legjobb országúti kerékpáros csapatához szerződött, amelynél minden esélye megvan arra, hogy tovább fejlődjön.

Hétfőn délelőtt jelentették be, hogy a holland Jumbo Vismánál folytatja pályafutását a 24 éves magyar bringás, és 2025-ig kötelezte el magát.

Az esti online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy már az év elején kereste őt több csapat, amit megtisztelőnek nevezett, ugyanakkor meg is lepte a sok érdeklődés, mert erre az évre még érvényes szerződése volt a Groupama-FDJ-nél.

„A Jumbo Visma is elég hamar elkezdett kérdezősködni a menedzseremnél”

– folytatta, majd elárulta, hogy a hollandok már akkor is megkeresték, amikor még a CCC kerekese volt, de lojális akart maradni, illetve akkor még túl nagy falatnak érezte volna a váltást. Idén a Giro magyarországi Nagy Rajtja előtt újra megkeresték, és sok mindent meg is beszéltek.

„Tetszett, amit mondtak, már az is, hogy két éve nemet mondtam, és újra megkerestek” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy szerinte a Jumbo Visma a világ legjobb csapata, idén övék a legtöbb UCI-pont és a győzelem is.

„Nekem személy szerint nagyon szimpatikus, ahogy dolgoznak.

Nagyon fontos nekik a pszichológiai háttér, a sportolók mentális egészsége”

Hírdetés

– mondta, hozzátéve, hogy már két éve elvégeztettek vele egy tesztet, amin átment. – „A mentális felkészítésre ugyanúgy odafigyelnek, mint a fizikaira” – hangsúlyozta.

Megemlítette, hogy felvetődött: nem veszélyes-e neki ehhez a csapathoz igazolnia, melyben a világ legjobbjai közül többen tekernek, de a Jumbo eloszlatta a kételyeit.

„Rövidre zárták: ha segítőre lenne szükségük, nem hívtak volna fel”

– mondta, hozzátéve, hogy szerinte lesz ugyan sok olyan verseny, melyen segítenie kell majd csapattársait, de nem klasszikus segítői szerepre szerződtették.

„Megnézték az eredményeimet, edzéseimet, bízom benne, hogy nagyot tudok fejlődni” – hangsúlyozta, majd később úgy folytatta, mindenben szeretne előrelépni, és úgy vélekedett, hogy ha öt-tíz százalékot fejlődne a jelenlegi állapotához képest, sok versenyen tudna nyerni. – „Szeretnék magamnak saját eredményt, saját lehetőséget, de megnyugtattak, hogy ők is emiatt vettek fel” – mondta.

Megemlítette, hogy azokon a versenyeken, amelyeken sikeres tudott eddig lenni, a jövőben is szívesen elindulna, így a Strade Bianchén, a katalán körön, vagy akár a Girón, de az olaszon kívül más háromhetesen is kipróbálná magát.

„Itt tudok a legnagyobb szintet lépni a három év alatt, de ha nem így alakul, akkor még mindig csak 27 éves leszek,

ha úgy érzem, elnyomnak, elgondolkodok majd a váltáson”

– jegyezte meg.

A közeli jövőt érintve elárulta, az idényt a Lombardiai körversennyel zárja október 8-án, azután körülbelül egy hónapos szünet következik, novembertől pedig már az új csapatával folytatódik a munka.

„Decemberben lesz az első edzőtábor. Ők ebben is profibbak, rengeteget edzőtáboroznak, rengeteget magaslatoznak, tudják is, miért mennek oda. Kevesebb lesz az itthon lét” – mondta, a beszélgetés vége felé pedig úgy fogalmazott: „Remélem, hogy szemmel látható lesz már a következő év elején, hogy egy új versenyző lettem”.

Valter a Cube-Csömör és a Pannon Cycling Team kerékpárosa volt, mielőtt a CCC-hez szerződött, amelynek kontinentális, majd World Tour-csapatát erősítette. A tavalyi és idei évet a Groupama-FDJ-ben töltötte.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »