„Ebben az időben – tudniillik Pilátus helytartósága idején – élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt, és tanította az embereket, akik szívesen hallgatták az igazságot, és sok zsidót és sok görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereinek följelentésére Pilátus keresztre feszíttette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik szerették. Mert harmadnapra feltámadt és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette nevét.” (Josephus Flavius: A zsidók története, 451-451.o.)
Josephus Flavius, akitől e fenti idézet származik, nem volt keresztény, világi történetíró volt, s történelmi munkájában, mely a kor keresztmetszetét adta, Jézus Krisztus életéről, munkásságáról és annak hatásáról is említést tesz.
Flaviuson kívül Tacitus római történész, Mara bar Szerapion szíriai sztoikus filozófus és Gaius Suetonius Tranquillus római történész is ír Jézusról, mint történelmi személyről.
De fennmaradt számunkra Pilátus levele is, melyet Tiberius császárnak írt Jézus Krisztus munkásságáról, letartóztatásáról és keresztrefeszítéséről. Az eredeti levél másolata a British Museum-ban tekinthető meg.
Íme Poncius Pilátus leveléből egy részlet:
„A fülembe jutott különböző híresztelések közül volt egy, amely különösen megragadta a figyelmemet. Azt mondták, hogy egy fiatalember jelent meg Galileában, kenetteljesen új törvényt hirdetve Isten nevében, akinek küldötte.
Először attól a veszélytől tartottam, hogy felkavarja a népet a rómaiak ellen, de félelmem hamarosan eloszlott. Názáreti Jézus úgy beszélt, mint aki inkább a rómaiak barátja, mintsem a zsidóké. Egy nap Siloe nevű helység mellett haladtam el, ahol nagy tömeg verődött össze. A csoport közepén egy fiatalembert vettem észre, aki egy fának dőlve nyugodtan beszélt a sokasághoz. Azt mondták, Jézus volt. Ezt könnyen gyaníthattam is volna, mert oly nagy volt a különbség közte és hallgatósága között. Aranyló haja és szakálla mennyei megjelenést kölcsönzött külsejének. Körülbelül harminc évesnek látszott. Soha nem láttam kedvesebb vagy higgadtabb arckifejezést. Micsoda ellentét volt közte és fekete szakállú, barna bőrű hallgatói között. Nem akarván jelenlétemmel félbeszakítani, folytattam utamat, de intettem a titkáromnak, hogy álljon be a csoportba és hallgatózzék. A titkáromat Manliusnak hívják. Ő azon összeesküvők főnökének az unokája, akik Catalinára várva Eturiában táboroztak. Manlius már régóta Júdeában élt, és jól beszélte a héber nyelvet. Hű emberem volt, aki kiérdemelte a bizalmamat. Amikor a Preatoriumba értem, Manlius már ott volt, és elmondta nekem, hogy mit mondott Jézus Siloe-ban. Soha még nem olvastam a filozófusok műveiben semmi olyat, amit Jézus bölcs mondásaihoz lehetne hasonlítani. (…) Ez az ember sem nem lázított, sem nem lázadt, ezért védelmembe vettem, talán a tudta nélkül. Szabadon beszélhetett, cselekedhetett, összegyűjthette a népet, beszédet intézhetett hozzájuk, és tanítványokat választhatott a Pretorium mandátuma nélkül….”
E világi források arról tanúskodnak, hogy Jézust tanítványai Krisztusnak, azaz a Messiásnak – Megváltónak – tartották, tanításai és páratlanul magas erkölcsi mércéje szerint éltek, az örök életben reménykedtek, és érte képesek voltak mártírhalált halni.
Világi történetírók tanúságtételei mellett azonban itt van még számunkra a Biblia 27 újszövetségi könyve, mely mindegyik Jézus Urunk életéről, cselekedeteiről, tanításairól íródott, valamint a kereszténység kialakulásáról, fejlődéséről és jövőbeli reménységéről szól.
Ha egy érdeklődő, kutató elme csak pár órát szán az életéből arra, hogy meggyőződjön Jézus Krisztus létezésének tényéről, személyének valóságáról, az a történelmi feljegyzések fényében hamar belátja, hogy Jézus Urunk nem mitológiai személy, nem mesebeli figura vagy a kereszténység által kitalált eszménykép – Jézus annyira valóságos, hogy születésétől az emberiség új időszámítást kezdett!
Jézus Urunk mikor isteni létét hátrahagyva emberré lett, és 33 évet a Földön töltött, tanításaival, bölcsességével, könyörületességével, jóságával, csodatételeivel, gondolatainak emelkedettségével lenyűgözte az embereket, s ahová ment, az igazságra, jobbulásra, gyógyulásra áhítozó óriási tömegek követték. Az üldöztetések idején pedig az apostolok, a tanítványok és Jézus többi követője halált megvető bátorsággal tanúskodott Mesterük mellett – mindhalálig.
Jakab apostolt például megkövezték, majd a jeruzsálemi templom magas faláról lökték a mélybe. Péter apostolt fejjel lefelé állított keresztre feszítették, András apostol szintén kereszthalált halt, János apostolt forró olajba tették, de csodálatos módon, sértetlenül túlélte, ezután Patmosz szigetére száműzték őt… Pál apostolt többször megkövezték, Bertalan apostolt megnyúzták, keresztre feszítették majd lefejezték…
Jézus nevéért ezek az emberek mindent elviseltek, mert tudták, látták, értették ki volt Jézus! Tudták, hogy Ő Isten, aki értünk, miattunk hajlandó volt emberré lenni, sőt, életét adni azért, hogy újra a miénk lehessen az örök élet reménysége, amit az emberiség Ádám és Éva Isten-ellen fordulásakor elveszített…
Az apostolok hirdették e jó hírt (evangélium) Jézus megmentő szeretet-áldozatáról, és a végén hajlandóak voltak a legkegyetlenebb kínokat kiállni Jézus nevéért.
Te kedves olvasó hajlandó vagy legalább elgondolkodni azon, hogy mit tett érted Jézus?
Hajlandó vagy jóllakottan, a meleg, fűtött szobádban egy kis kutatást-olvasást végezni annak érdekében, hogy meggyőződj, megbizonyosodj arról, hogy Jézus Urunk valóban élt, s hogy megértsd, hogy mi számodra az Ő életének-halálának jelentősége? Mert Jézus tettének jelentősége számunkra nem kisebb, mint élet és halál kérdése.
„Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor örök életed lesz.” (Római levél 10:9)
(Cúth Katalin/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
