Üzemképes a megfigyelőrendszer (Az Olt partjának tisztaságáért)

Üzemképes  a megfigyelőrendszer (Az  Olt  partjának  tisztaságáért)

Nagyjából egy hete üzemképes az a videós megfigyelési rendszer, melyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) kezdeményezésére, a Háromszéki Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesület anyagi támogatásával és az önkormányzatok társulásával szereltek fel nyolc helyen az Olt folyó mentén. A valós idejű követést lehetővé tevő – az országban egyelőre egyedüli – rendszer telepítésének a célja, hogy megelőzzék a hulladéklerakást, és ha szükséges, hatósági fellépéssel vegyék elejét ennek.

A rend­szer beindításáról a kezdeményezők nevében Bereczki Kinga, a HKA ügyvezetője, a hulladékgazdálkodási közhasznú egyesületet képviselő Balogh Boglárka jogász és Dávid Sándor kommunikációfelelős, va­lamint a műszaki hátteret biztosító vállalkozás vezetője, Ferencz László számolt be tegnap.

Elmondásuk szerint egy elég nagy értékű berendezéshálózatról van szó, a beruházás teljes költsége – két évre szóló karbantartással, műszaki felügyelettel – eléri a 60 ezer lejt. Bereczki Kinga szerint az alapítvány szempontjából örömre ad okot, hogy egy olyan elképzelést sikerül partnerségben megvalósítani, amely révén az Olt menti szemetelést, hulladéklerakást csökkenteni lehet. Bereczki Kinga és Balogh Boglárka elmondta, hogy igen körülményesnek bizonyult a megvalósítás, mind a műszaki, mind a jogi vonzatok terén.

A rendszert Ferencz László javasolta, a biztonságtechnikai berendezésekkel foglalkozó vállalatának csapata végezte a kamerák felszerelését, beüzemelését. Elmondása szerint nem volt könnyű feladat, mivel az ilyen megfigyelőrendszerek áramellátás-, illetve internetkapcsolat-függőek. A helyszínek egy részén ilyen nincs, erre is megoldást kellett találni. A végeredmény egy olyan, nyolc kamerából álló hálózat, mely valós időben közvetít képeket a helyszínekről, a felvételeket pedig rögzítik. A rendszer zárt, a hulladékgazdálkodási egyesület székhelyén található központba futnak be az adatok.

Hírdetés

A hulladékgazdálkodási egyesület nemcsak az anyagi hátteret biztosította, hanem a jogit is, így lehetővé vált, hogy a rendszer által készített felvételek alapján, esettől függően az illetékes hatóságok – rendőrség, környezetvédelmi őrség, önkormányzat – azonosíthatják a szabályszegőket, és eljárhatnak velük szemben. A rendszer beindítását megelőzően a személyi jogok védelmére vonatkozó kérdéseket is tisztázni kellett, amit szintén az egyesület végzett el.

Dávid Sándor szerint az egyesület céljai között szerepel a környezetkímélő hulladékkezelés tudatosítása is, ezért örömmel vették, hogy a civil szféra részéről több megkeresés is érkezett, ami ebben segítségükre lehet. Példaként említette a Feketeügy, valamint az Olt mentén szervezett takarítási akciókat. Az előző évekhez képest sokkal több kezdeményezéssel keresték meg őket, amelyeket szívesen támogatnak, mint jelen esetben a kamerahálózat felszerelését és működtetését. Dávid Sándor azt is elmondta: a most üzemképessé vált rendszert tesztelik, majd következhet a bővítés. Elképzelés szerint 16 kamerás hálózat alakulhat ki.

A nyolc, már elhelyezett kamera olyan helyszínekre került, ahol – amint a parttakarítási akció során is tapasztalták – visszatérő gond a hulladék hátrahagyása. A legkritikusabb a Szotyor és Kilyén közötti szakasz, ahol az építkezési hulladék jelenti a legnagyobb problémát. A nyolc kamera közül kettő a folyó sepsiszentgyörgyi szakaszán található, egy Sepsibükszádon, kettő Oltszemen, egy Gidófalván, további kettő a kilyéni és szotyori szakaszon. A kezdeményezők elmondták: máris érzékelhető a rendszer hatása, a lefedett területeken nem jelenik meg hátrahagyott hulladék. A rendszertől azt remélik, hogy hozzájárul a mentalitásváltáshoz, a folyópartokon eldobott hulladékért ugyanis nem az önkormányzat vagy a hatóságok a hibásak, hanem elsősorban azok, akik így akarnak megszabadulni a szeméttől.

Az esetleges szabályszegők azonosításában viszont az önkormányzatok nyújthatnak nagy segítséget.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »