Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.
A Teremtés könyvének Évája azáltal nyitott kaput a bűn viharára, hogy szívének bizalmát Isten, a teremtés alapja helyett másba helyezte. Mária, az új Éva azzal lett minden Istenben élő anyja, hogy igent mondott Krisztusnak, az élő kőnek befogadására, akire minden vihar közepette ráépítheti életét az ember. Isten minket is arra hív adventben, hogy helyreállítsuk a Teremtő és a teremtmény, teremtmények viszonyát, azáltal, hogy Jézus törvényére építjük életünket. Ezt épp azokon a pontokon lenne jó áthangolnunk vagy újraalapoznunk, ahol viharokat élünk át. Hallgatni az Úr szavára, esélyt, lehetőséget adni neki, hogy másként lehessünk jelen ugyanabban az élethelyzetben, az új teremtés erőteljes megnyilvánulása.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


