Útravaló – 2021. december 13.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Decemberben Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.

Mint annyi más vértanút, Lúciát is a legkülönfélébb kínzásoknak vetették alá, de imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni neki. Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, csak miután egy odasiető pap kezéből felvette a betegek szentségét. A középkorban az oltalmáért folyamodtak a hegyes szerszámokkal dolgozó emberek. Számos néphit és álvallásos nézet terjeng Szent Lúciával kapcsolatban. A varrás tilalmától kezdve a Luca székére való éjszakai felmászásig hosszú a sor. A lányoknak, asszonyoknak ilyenkor tilos volt dolgozniuk. Megannyi történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik szőni, fonni, varrni, mosni mertek az ünnepén. Luca a fonó asszonyhoz hajította az orsót, kóccá változtatta a fonalat. Ezen a napon sem kölcsönadni, sem kölcsönkérni nem volt szabad. A ma asszonyainak Lúcia arra mutat példát, hogy okos időbeosztással és „a kevesebb néha több” szemléletével is lehet eredményt elérni.

Hírdetés

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »