Utcai összejöveteleken kitört lövöldözésekben többen meghaltak

Legkevesebb három embert meghalt és öten megsebesültek Kansas City-ben vasárnap egy utcai összejövetelen kitört lövöldözésben, míg Michigan államban két halálos áldozata és 12 sebesültje volt egy hasonló esetnek még szombat éjszaka.

Hírdetés

A rendőrségi közlemény szerint Kansas City-ben vasárnap kora reggel egy parkolóban gyűlt össze egy nagyobb társaság, amelynek tagjai között erőszak tört ki. A rendőrök három halottat találtak a helyszínen, öt embert pedig kórházba vittek.
   
A hatóság közleménye szerint gyanúsítottat egyelőre nem tudtak őrizetbe venni, ugyanakkor jelezték: „bizonyosak abban, hogy az esetnek számos szemtanúja volt, akik értékes információkkal szolgálhatnak”. A nyomozást segítő értesülésért 25 ezer dollárt ajánlott fel a hatóság.
   
Szombaton éjszaka Michigan állam egy kisvárosában a közösségi médiában meghirdetett utcai ünnepségen kezdődött lövöldözés, amelyben két ember, egy 51 éves nő és egy 19 éves férfi vesztette életét, 12 ember megsebesült. A helyi média beszámolói szerint a sérültek közül hármat autók gázoltak el, amikor a több száz fős tömeg elkezdett menekülni a lövöldözés elől Saginaw városban, Michigan állam keleti részén. A tudósítások szerint a rendőrök öt lőfegyvert találtak, letartóztatás viszont nem történt.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »