Úgy érzem, szakmailag is beszélni kell az elmúlt napok – mit napok, évek – cigányokhoz köthető agressziójáról, utcai támadásairól, késeléseiről. Rögtön tisztázzuk: az átlagember ma már esélytelen az ilyen szintű agresszióval szemben, elsősorban azért, mert maga az átlagszint rendkívül sokat esett az elmúlt 20 évben. A nők, idősek, fiatalabbak teljesen kiszolgáltatottak. Ezen csak az állam tudna változtatni, sokrétű intézkedéscsomaggal. Írásom ezért azoknak szól, akik a szó klasszikus értelmében ma is férfiak, vagy azon az úton járnak.
A magyar és a cigány közt a mentalitás az alapvető különbség, az összes többi már ebből adódik. A magyar ember úgy szocializálódott, hogy van egy határvonal az általa elkövetett agresszió szintjében. Elmondhatjuk, hogy a magyar ember számára a konfliktus évmilliós, fajoktól független, rivalizáló szabályok szerint folyik: megmutatni, ki a jobb, erősebb, majd leállni, amikor ez a cél teljesült. A vesztes fél megadhatja magát, és ezzel a harc véget ér. Az egyébként lobbanékony, szilaj magyar vér rengeteg konfliktust produkált az idők során, a harc hevében olykor súlyos sérülésekkel, de emberélet – szándékosan – ritkán került veszélybe. Direkt ölési szándék az ilyen rivalizáló harcban egyáltalán nem jellemző.
A cigány előtt az élet nem szent, pillanatok alatt elveszti az önkontrollt, ilyenkor a következményekkel nem törődik, indokolatlanul kegyetlen. Inkább falka tagja, mint egyén. A megadási szándék semmit sem jelent neki, nem cél, hanem indulat vezérli. Tudata a valóságot is módosítja számára, az általa elkövetett súlyos cselekményt is meggyőződéssel, önmaga előtt is tagadja. Nagyjából egy erőszakos kisgyerek szintjén van.
Ott követjük el a hibát, hogy amint elkezdődik a balhé, a cigányt is önkéntelenül a mi szabályaink szerint kezeljük. A cigányt nem érdeklik a szabályaink, szokásaink, mert nem a mi társadalmunk tagja, más szabályok szerint él. A mieinkről vagy nincs is tudomása, vagy nagyon is van, és kihasználja őket. Csak úgy lehet eredményesen szembeszállni velük, ha saját szabályainkat rugalmasan módosítjuk.
Tisztában vagyok vele, hogy olyan dolgokat írok most, melyek a magyar férfi kiállásával, harc- és sportszemléletével, alapvető mentalitásával nem esnek egybe, de meggyőződésem, hogy nincs más megoldás.
Terjedelmi korlátok miatt most megállok a felsorolással, lehetne még bőven írni, de ennyiből is érthető, hogy változtatásra van szükség. Én ezt az alábbiakban látom.
Ha már nem kerülhető el a konfliktus, sőt, már előtte, terepfelmérés kell. Szűk, zárt térben összeszurkálnak, már előre ki onnan! Nem szaladni kell, hanem kihátrálni, illetve kiterelni a mieinket. Szabad tér kell. Megjegyezni minden menet közben felvehető eszközt, és minden botlást, akadályt jelentő dolgot.
Kerülni kell a felállást, helyette manőverezni kell, folyamatosan. Mindenképp el kell kerülni a bekerítést. Zárt térben (például járművön) is lehet manőverezni, bár ezt már tanulni kell. Egyszerre egy ellenfél jusson. Helyezkedjünk úgy, hogy egymást akadályozzák. Ha kell, akkor el kell szaladni pár lépést, majd vissza. Mozogni kell, és át kell venni az irányítást. Legyünk türelmesek, ne egyből akarjuk odacsapni, hanem akkor, amikor hibázik a másik. Kés ellen minden megengedett, bármilyen tárgy segítség. Mindig a hosszabb, de ne túl nehéz eszközt válasszuk.
A késről csak nagyon röviden. Szinte minden szakértő kutatómunkája azt támasztja alá, hogy késtámadást túlélni kétféleképpen lehet: ha távoltartjuk, vagy ha sikerül megfogni és stabilan rögzíteni a késes kart. Utóbbi a falka ellen mit sem ér, de szűk térben, beszorítva csak ez az egy esélyünk marad. Ugyancsak a statisztika szerint mindenképp kapunk pár vágást, szúrást, igyekezzünk úgy mozogni, hogy ez végtag csontos részét érje, ne a testet. Közelről, rejtett helyzetből a kés nem védhető, felejtsünk el minden önvédelmi baromságot.
Hagyjuk az eszményeket! Csaljunk, rögtönözzünk, mozogjunk, támadjunk érzékeny részeket, kapjunk fel, törjünk le tárgyakat védekezésként. Ha megúsztuk, és még le is csaptunk párat, senki se fogja megkérdezni, hogyan csináltuk, csak az eredmény számít.
Az edzésben is szemléletváltás kellene. Statikus felállás helyett dinamikus, állandóan mozgó ellenfelet nyújtsunk. Erő(lködés), keménység helyett a dinamizmus, mozgás, távolság beállítása domináljon. Elsősorban a tudatnak kell elszakadnia a merev, küzdeni és erőt használni akaró, egy-az-egy elleni sémáktól. Utána jöhet az erő és a technikák: csak olyat gyakoroljunk, ami pusztít. A pont- és sportértékű, illetve a rövid hatótávú dolgokat hagyjuk a fenébe.
Hosszan lehetne még részletezni: remélem, gondolatébresztőnek ennyi is elég.
Szabó Tamás
sstyle vezető oktató
(Kuruc.info)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
