Történelmi időket élünk, hát egyes vezetők úgy képzelik, történelmi léptékű beszédet kell mondani, aminek nyoma marad, s amit majd idézget a fősodratú sajtó, és a szónok beírhatja a kéménybe korommal: hú, micsoda visszhangot vert a mondandóm! Az utókornak lesz majd mit idézgetnie.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője tulajdonképpen egy nem létező ország, az Európai Unió egyfajta miniszterelnöke. (Merthogy ne feledjük, az Unió huszonhét európai ország önkéntes szövetsége, tehát nem állam.)
Ehhez az ingatag tényhez proporcionálta szerdán mondott évértékelő beszédét, amelynek fő üzenete az volt, hogy az Uniónak minden áron tönkre kell tennie magát Ukrajnáért. Ehhez kapcsolódtak a hölgy korszakos bejelentései is. (A folklór részét képezte, hogy Ursula sárga-kékbe öltözött, és az ukrán first ladyt, Olena Zelenszkát ültette maga mellé.)
Többek közt ilyeneket mondott: „Az orosz ipar romokban hever. Oroszország gazdaságát a Kreml tette tönkre.” Igaz, hogy ez nettó hazugság, de ha ő mondja, el kell hinni. Ursula azt is világossá tette mindenki számára, hogy a bátorság és a szolidaritás Putyin bukásához és Európa győzelméhez vezet.Ez azért újdonságnak számít, hiszen mindeddig nem is sejtettük, hogy Európa háborúban áll Oroszországgal. Azt hittük, az ukránok vívják honvédő háborújukat az oroszok ellen. Aztán ilyet is mondott, s ettől sem szakadt le a plafon:
„Egységes piacunk Európa egyik legragyogóbb sikertörténete. Itt az idő, hogy ukrán barátaink számára is az lehessen.” Mondta ezt a fagyoskodásra készülő németeknek, a dühükben a számláikat égető olaszoknak üzenve. Akik úgymond küldjék a számlájukat Putyinnak. (Nézetem szerint a számlát Ursuláéknak kell benyújtani.) Az üzenet szólt annak a hetvenezer prágai tüntetőnek is, akiknek kezd elegük lenni az egészből. Mert a sikersztori legpontosabb fokmérője, hogy az európai emberek szegényebbek lettek, Oroszország pedig egyre gazdagabb. Másrészt ez a ragyogó menetelés olyannyira sikeres, hogy „szükség van arra is, hogy a tagállamok csökkentsék a villamosenergia-felhasználásukat”. Nyilván azért, hogy még ragyogóbb legyen a sikertörténet.
Mindezeket hallva, olvasva ismét a déjà vu érzés kerít hatalmába. Mintha Brezsnyevet, Andropovot vagy Csernyenkót hallaná az ember a strasbourgi pulpitusnál, csak ők – talán fantázia hiányában – nem mondtak ilyen nagyokat. Örültek, ha meg tudtak állni a lábukon, igaz, kapaszkodva. És nem beszéltek a demokrácia megerősítéséről, hanem egyszerűen megerősítették, amiről úgy vélték, hogy meg kell erősíteni. Mondjuk a tankok páncélzatát.
Sokat idézik Von der Leyent szerda óta, de a lényegre mintha senki sem figyelne oda. A főnéni ugyanis – amellett, hogy egyszer sem hagyta el a száját a béke szó, kimondta a varázsmondatot, amely mennyei muzsika a posztmarxista, a neoliberális, a méregzöld és a beszari konzervatív többség fülének: „elérkezett az idő egy európai konvent létrehozására”. Jobb, ha tudjuk, miről van szó. A Bizottság (a Parlament nyomására, meg egyébként is) új szerződést akar brüsztölni, amihez szükség van egy alkotmányozó konventre. Egyik nem titkolt célja, hogy végre eltörölhessék a vétót, ami szörnyűségesen szétzilálja az oly kívánatos „egységet”. Amit természetesen a magyarok és a lengyelek vernek szét. Na, innentől kezdhetünk aggódni.
De hogy ne morcosan, hanem mosolyogva távozzunk, visszhangozzék a fülünkben sokáig Ursula néni mondása: „Az orosz hadsereg mosógépekből szereli ki az alkatrészeket.” Valószínűleg azokra a mikrocsipekre gondolhatott, amelyek nem csak hajtják a mosógépeket, de Rossini-áriákat is énekelnek. Ezeket szerelik be most az oroszok a tankjaikba. Így van ez, amikor az Unió vezetése már nemcsak megfelelni akar a mainstream sajtónak, hanem a komolynak szánt beszédben is tényként kezeli az általa pufogtatott hazugságokat.
Miközben az európai konvent felé menetelünk, minden aggódásunk közepette ne felejtsük el megjegyezni, merre van a vészkijárat ebből a bolondokházából.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
