Nagyböjt 5. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 12,20–33)
János evangéliumában azt olvassuk, hogy néhány görög ezzel a kérdéssel fordul Fülöp apostolhoz: „Uram, látni szeretnénk Jézust” (Jn 12,21). A látni kifejezés az evangélista szóhasználatában nem csupán fizikai látást fejez ki, hanem valakinek a mélyebb megismerését és a vele való szoros, bensőséges kapcsolat kialakulásának vágyát is. Ezek a zarándokok tehát találkozni akarnak Jézussal, s ehhez attól a Fülöptől kérnek segítséget, aki már ismeri a Mestert. János ezzel arra tanít, hogy csak az tud másoknak segíteni abban, hogy meglássák az Urat, aki maga is látja őt, vagyis személyes barátságot ápol vele. Csak az tud hitelesen beszélni másoknak az isteni Mesterről, aki maga is beszél vele. Fülöp, aki a kezdetektől követi Jézust (Jn 1,43–44) így válik az egyik első misszionáriussá az érdeklődő pogány világ számára.
Valószínűleg a mi környezetünkben is élnek olyan férfiak és nők, akik nem ismerik még Jézus Krisztust, de titkon vagy kimondva ott él bennük a vágy, hogy találkozzanak vele.
János evangélista hangsúlyozza: „Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (Jn 1,18). Ahhoz, hogy hitelesen tudjunk tanúságot tenni Jézusról, szükséges, hogy szüntelenül keressük és szemléljük az ő arcát, ahogyan a zsoltáros: „Uram, a te arcodat akarom keresni” (Zsolt 27,8), illetve ahogyan Ferenc pápa tanítja: „az élő Krisztust szeretném szemlélni” (Amoris laetitia, 59.). Tekintetünk sokféle módon találkozhat Jézussal, de ezek közül kiemelkedik három lehetőség:
Az Úr arcvonásai a Szentírást olvasva rajzolódnak ki előttünk. Az Atya azt kéri tőlünk Jézusra mutatva: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” (Mt 17,5) Az isteni Mester pedig azt mondja: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14,23). Vagyis Isten szavát rendszeresen hallgatva és olvasva egyre jobban megláthatjuk, azaz egyre mélyebben megismerhetjük Jézus Krisztust. A Biblia imádságos olvasása során tehát találkozik az Atya vágya, hogy hallgassuk meg őt Fiában, és a mi vágyunk, hogy ezáltal bensőséges kapcsolat alakuljon ki Jézus és közöttünk.
Az Eucharisztia misztériumában kitüntetett módon láthatjuk meg Krisztus arcát. Hiszen ő azért adta nekünk ezt az ajándékot, hogy állandó útitársunk legyen, és mindig rá tudjunk tekinteni (vö. Lk 24,13–35). A szentmisében, a szentáldozásban és a szentségimádásban tehát azt a nagy titkot és erőforrást ünnepelhetjük, hogy az Úr néz minket, és mi láthatjuk őt, mert Jézus Krisztus – Pál apostol szavaival élve – „a láthatatlan Isten képmása” (Kol 1,15). A Mester tekintetét csendesen szemlélve, arcának vonásai egyre inkább a mi arcvonásainkká válhatnak a Szentlélek által.
S végül megláthatjuk Jézust minden embertársunkban is, de leginkább a szegényekben, hiszen maga az Úr jelentette ki: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Mivel azonosította magát a szenvedőkkel, ezért minden nehéz helyzetben lévő testvérünk tekintetén keresztül ő néz ránk.
Törekedjünk arra, hogy mindennap szemléljük Jézus Krisztust a Szentírásban, az Eucharisztiában és embertársainkban, s így egyre inkább képessé váljunk arra, hogy a Szentlélekkel együttműködve másokat is el tudjunk vezetni Jézus arcának meglátására, vagyis a vele való személyes barátságra!
Nyúl Viktor
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
