Ünnepélyesen elköszönt főparancsnokától, Áder János államfőtől a Magyar Honvédség

Ünnepélyesen elköszönt főparancsnokától, Áder János államfőtől a Magyar Honvédség

Ünnepélyes katonai ceremónia keretében köszönt el főparancsnokától, Áder János államfőtől hétfő este a Magyar Honvédség.

A posztjáról távozó köztársasági elnököt a Sándor-palotánál tisztelgéssel fogadta a Magyar Honvédség díszegysége.

A budavári Szent György téren tartott ünnepség díszmenettel ért véget. A rendezvényen – mások mellett – részt vett Herczegh Anita, az államfő felesége; Kun Szabó István, a köztársasági elnök főhadsegédje és Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Hírdetés

Áder János köztársasági elnök második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le. Az alaptörvény értelmében másodszor nem választható újra.

Az Országgyűlés március 10-én választotta meg Novák Katalin volt családokért felelős tárca nélküli minisztert köztársasági elnökké.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja és legfeljebb egy alkalommal újraválasztható.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »