Ukrajnának szállítandó drónok tízezreinek gyártására hirdetett pályázatot Nagy-Britannia és Lettország

Ukrajnának szállítandó drónok gyártására hirdetett közös nemzetközi versenypályázatot a brit és a lett kormány. A londoni védelmi minisztérium keddi tájékoztatása szerint a programba bekapcsolódó vállalatok videotávirányítással üzemeltetett (first-person view, FPV) eszközök gyártására jelentkezhetnek.

A program a Nagy-Britannia és Lettország által még februárban meghirdetett és közösen vezetett nemzetközi "drónkapacitási koalíció" keretében indul, annak érdekében, hogy Ukrajna gyors ütemben és megfizethető áron több tízezer FPV-drónhoz jusson – áll az ismertetésben.

A brit védelmi tárca tájékoztatása szerint a koalícióhoz eddig Nagy-Britannia és Lettország mellett Észtország, Litvánia, Ausztrália, Kanada, Dánia, Németország, Hollandia, Lengyelország és Svédország csatlakozott, de több más ország is fontolgatja belépését a csoportba.

A versenypályázatra ugyanakkor az ukrán védelmi kontaktcsoport (Ukraine Defense Contact Group) valamennyi országából jelentkezhetnek iparvállalatok.

A csoportban jelenleg 56 ország vesz részt, köztük az összes NATO-tagállam.

Hírdetés

A minisztérium tájékoztatása szerint az ajánlatokat június 28-ig lehet benyújtani. A sikeres pályázók megrendeléseket kapnak FPV-drónok ukrajnai szállítására, kedvező visszajelzés esetén később további, még nagyobb gyártási megbízásokhoz juthatnak, és az első ilyen jellegű versenyprogram tapasztalatai alapján az idén további hasonló pályázatok kiírása várható.

A londoni védelmi tárca hangsúlyozza, hogy a robbanótöltetet hordozó FPV-drónok – amelyek valós idejű, precíziós irányítást tesznek lehetővé – eddig is igen hatékonynak bizonyultak az ukrajnai hadszíntéren ellenséges állások, páncélozott járművek és hajók ellen.

A brit kormány nemrégiben külön 325 millió font (150 milliárd forint) értékű beruházási programot is meghirdetett több mint tízezer FPV-drón gyártására és ukrajnai szállítására. Ezeknek az eszközöknek az előállítására brit hadiipari vállalatok kapnak megbízást.

London a háború kezdete óta csaknem 12 milliárd font (több mint 5500 milliárd forint) gazdasági, humanitárius és katonai segélyt nyújtott Ukrajnának.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »