Újraindul a villamosvonal építése Ligetfaluban

Újraindul a villamosvonal építése Ligetfaluban

Nagy lendülettel indult, majd több hónapra megrekedt a ligetfalui villamosvonal meghosszabbítása. Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere szerint az áremelkedések és az infláció okozták az építkezés leállását. A mindössze hét villamosmegállót összekötő szakasz építése azonban hamarosan folytatódhat.

Az építési vállalkozóval folytatott több hónapos egyeztetés után sikerült ugyanis egy olyan módosításban megegyeznie, amely a szerződésben foglalt árat a jelenlegi áremelésnek megfelelő összeggel növeli. Vallo szerint a munkálatok már a jövő héten újraindulhatnak, persze, ez attól is függ, milyen gyorsan sikerül a kivitelezőnek a beszállítókkal megegyeznie.

A tárgyalásokat a főpolgármester szerint elsősorban az odázta el, hogy a fővárosnak saját módszertant kellett kidolgoznia az áremelésre, olyat, amely összhangban van a Közbeszerzési Hivatal májusi irányelveivel, valamint az uniós szabályokkal is. A Közbeszerzési Hivatal májusban adta ki azt a szerződésmódosításokra vonatkozó iránymutatását, amely lehetővé teszi a szerződésben foglalt eredeti ár legfeljebb 50%-os emelését, amennyiben ennek oka az építkezési anyagok, technológiák és az energia drágulása. A pozsonyi önkormányzat így az egyik első olyan intézmény Szlovákiában, amelynek sikerült a gyakorlatban is átültetnie a Közbeszerzési Hivatal áremelkedésekre vonatkozó irányelveit az uniós alapokból megvalósítandó projektek esetében.

Hírdetés

Matúš Vallo szerint örvendetes, hogy a módszertan hetekig tartó intenzív előkészítése után végre aláírására került a szerződés záradéka,

amely már tartalmazza az áremelkedéseket tükröző módosított árakat is. Tatiana Kratochvílova, Pozsony alpolgármestere szerint a jelenlegi drágulás 20 százalék körüli, de az építkezés végleges árát folyamatosan, minden negyedévben újrakalkulálják majd. „Az építkezési anyagok ára ugyanis az építkezés ideje alatt is változik. Ezért nem lehet egyetlen százalékos áremelési mértéket megállapítani” – magyarázta.

A megegyezésnek köszönhetően már a jövő héten visszatérhetnek a gépek az építkezésre. Az, hogy elkészül-e a projekt határidőre, azaz jövő év végéig, még kérdéses. A főpolgármester azt állítja, egyértelmű válasz csak szeptemberben lesz erre, amikor a kivitelező előáll az új munkatervvel, egyébként meg már most számolnak a projekt átütemezésével, vagyis a munkálatok finanszírozásának elosztásával a jelenleg zajló uniós programidőszak és az elkövetkező között. Vallo azt állítja, az uniós források semmiképp sem kerülnek veszélybe. A városnak ugyanis több mint 150 millió euró értékben van pótprojektje.

Megjelent a Magyar7 hetilap 33. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »