Ujjong az ajkam, ha neked zenghet – Istent dicsőítették énekkel Simonyiban

Ujjong az ajkam, ha neked zenghet – Istent dicsőítették énekkel Simonyiban

A Gömöri Református Egyházmegye XXI. kórustalálkozójára Simonyiban került sor szeptember 29-én. Az alkalom vezérigéje ezúttal a Zsoltárok könyve 71. fejezetének 23. verse volt: „Ujjong az ajkam, ha neked zenghet, lelkem is, amelyet megváltottál“.

Az egybegyűlteket áhítattal nt. Abaházi Zsolt, a Simonyi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte, aki Isten énekben, kórusok által való közös dicsőítésére hívta fel a figyelmet, illetve arra a református közösségi találkozóra, melyben jó volt itt megmerítkezni.

A kórustalálkozót nt. Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese nyitotta meg.

A Pacsirta kórus a Turóc mentéről (Fotó: Kuzma Pósa Tünde/ Nemesradnóti Ref. Gyül. FB)

A 2024-es évben nyolc kórus ment el a találkozóra.

Bemutatkozott a Gömöri lelkészkórus, a Pacsirta kórus a Turóc mentéről, a hanvai Tompa Mihály énekkar, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium zenekara, a Tornaljai Református Gyülekezet vegyes énekkara, a Rimaszombati Református Gyülekezet kórusa, a Serkei férfikórus és nem utolsósorban a simonyi Bárka kórus.

A kórusokhoz szakmailag nt. dr. Süll Kinga, az egyházzenéért felelős zsinati tanácsos szólt.

 

Hírdetés

Süll Kinga (Fotó: Szarvas László / Gömöri Református Egyházmegye FB)

 

Kiemelte, hogy az énekesek szeme ragyogott, csillogott a hangzás és nagyon kedvesen szólt az ének. Mint fogalmazott, a szívekből, valahonnan nagyon mélyről jött az a bizonyságtétel arról, hogy az Isten szabadító, örömet ad, átölel a bajban.

Külön lehet értékelni ezekben a kis gömöri közösségekben a kórusok felkészültségét, vannak, akik három szólamban énekelnek, vannak, akik a gyermekek bevonására is odafigyelnek.

A Tornaljai Református Gyülekezet vegyes énekkara (Fotó: Kuzma Pósa Tünde/ Nemesradnóti Ref. Gyül. FB)

 

Köszöntötte továbbá a gyülekezetet nt. dr. Rákos Loránt egyetemes lelkészi főjegyző és az egyházmegye nevében Madarász Béla egyházmegyei gondnok.

A Himnuszt, s a záróéneket követően, mely az Úr vezessen végig az úton című 844. dicséret volt Molnár Ágnes, a simonyi kántor kórusvezetésével, a közreműködők átvették az emléklapokat és az ajándékokat. A találkozó szeretetvendégséggel ért véget.

(HE/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »