Újabb lépést tett a kormány az Ukrajnának szánt magyar pénzek ügyében

Újabb lépést tett a kormány az Ukrajnának szánt magyar pénzek ügyében

Budapest álláspontja az, hogy nem hitelből, hanem a költségvetésből kell fedezni a bajban lévő szomszédos országnak szánt segítség költségét.

Mint az az elmúlt időszakban számtalanszor elhangzott, a magyar kormány nem támogatja a 18 milliárd eurós közös uniós hitel felvételét, hiába fogadta el az erre vonatkozó javaslatot csütörtökön az Európai Parlament. A Magyar Közlönyben szerda este megjelent határozatban már az szerepel, hogy a fenti összegből hazánkra eső 187 millió eurót Varga Mihály pénzügyminiszternek kell biztosíania és Szijjártó Péternek kell tárgyalnia a pénzügyi támogatáshoz szükséges megállapodás kidolgozása érdekében.

A külgazdasági és külügyminisztert az energiaügyi miniszterek rendkívüli brüsszeli ülése után is kérdezték az ügyről. Válaszában kifejtette: Magyarország a 18 milliárd euró rá eső részét oda fogja adni Ukrajnának, de kétoldalú alapon,

Hírdetés

az ukránokkal kötött szerződés alapján.

Még nem kezdtek el tárgyalni, így a támogatás formája sem ismert. A “közös hitelfelvételt nem támogatja Magyarország. Íjgyártó István kijevi nagykövet ma közli a tárgyalások megindításának szándékát az ukrán külügyminisztériummal és kéri a tárgyaló fél kijelölését” – közölte Szijjártó Péter.

Az egyébként, hogy az EP csütörtökön jóváhagyta a hitelfelvételi megállapodást, még nem az uniós folyamat vége: a kölcsönt most december 6-án a tagállamok vezetőiből álló Tanácsnak kell egyhangú döntéssel jóváhagynia ahhoz, hogy az Európai Bizottság a pénzügyi piacokon hitelt vehessen fel, és az ebből származó támogatást 2023 elején eljuttathassa Ukrajnának.

Nyitókép: Unsplash

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »