Újabb jelentős támogatást jelentett be Ukrajna számára Naď

Újabb jelentős támogatást jelentett be Ukrajna számára Naď

Kijevből való hazatérése után újabb támogatásról számolt be a védelmi miniszter.

A segély többek között 23 ezer ember számára biztosít téli ruházatot, golyóálló mellényeket, illetve tartalmaz még katonai felszerelésekhez alkalmas alkatrészeket és lőszereket is.

Hírdetés

Jaroslav Naď (OĽaNO) hozzátette, a szállítmány néhány héten belül, még a karácsonyi ünnepek előtt Ukrajnába érkezhet.

Az orosz propaganda, és erre hivatkozva egyes szlovák politikusok tavasszal azt terjesztették, hogy az oroszok állítólag megsemmisítették a szlovák S-300-asokat, amire semmilyen bizonyítékot sem szolgáltattak.

Ennek kapcsán Naď elmondta, az S-300-as légvédelmi rendszerek továbbra is működőképesek, és rengeteg emberéletet mentettek meg.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »