Újabb fordulat a doppingbotrányban

Újabb fordulat a doppingbotrányban

Nagyon komolynak nevezte az orosz csapat tokiói olimpián való részvétele körül kialakult helyzetet Sztanyiszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke.

Pozdnyakov hétfői közleményében arra reagált, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hivatalos vizsgálatot indított azokkal a „következetlenségekkel” összefüggésben, amelyeket a moszkvai laboratórium év elején átadott elektronikus adatainak vizsgálata során fedezett fel és

három hetet adott Moszkvának arra, hogy a felvetett kérdésekre választ adjon.

Amennyiben a megfelelőségi eljárás során kiderül, hogy manipuláció történt az adatokkal, újabb szankciók bevezetésére kerülhet sor Oroszországgal szemben.

„Abból ítélve, hogy a megfelelési bizottság jelentésének alapján a WADA már kezdeményezte a RUSADA (az orosz doppingellenes ügynökség) státusának gyorsított eljárásban való felülvizsgálatát, nagyon komoly a helyzet. Egy háromhetes rövid időszak alatt az adatbázis átadásáért felelős szervezeteinknek vagy bizonyítottan meg kell cáfolniuk az orosz fél manipulációival kapcsolatban megfogalmazott gyanúkat, vagy kimerítő intézkedéseket kell tenniük azon személyek azonosítása érdekében, akiknek közük van ehhez a történethez” – fogalmazott a sportvezető.

Pozdnyakov rámutatott, hogy ellenkező esetben a RUSADA státusára és az egész orosz sportra kiterjedő következmények mellett veszélybe kerül az orosz csapat részvétele a 2020-as, tokiói nyári játékokon. A tisztségviselő szerint Moszkva komoly diplomáciai erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy visszanyerje a nemzetközi sportközösség bizalmát, és hogy az orosz sportolók visszakapják az olimpiákon korlátozás nélkül való szereplés jogát.

„De most megint azt kockáztatjuk, hogy szankciókba fogunk ütközni olyan okok miatt, amelyekhez semmi közünk sincsen”

Hírdetés

– állt a közleményben.

Az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke kifejezte reményét, hogy az orosz illetékesek operatív módon meg fogják oldani a WADA részéről felmerült kérdéseket.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője és Alekszandr Ivlev, a RUSADA megfigyelő tanácsának vezetője hétfőn egybehangzóan azt mondta, hogy a WADA az általa megadott határidőn belül választ fog kapni kérdéseire. Az Interfax hírügynökségnek nyilatkozó Ivlev szerint még nem időszerű a 2020-as orosz olimpiai részvétel kilátásait mérlegelni, az újságíróknak telefonkonferencián válaszoló Peszkov pedig az orosz sporthatóságok hatáskörébe utalta a részletekre vonatkozó kérdések megválaszolását.

Egy évvel a RUSADA felfüggesztésének megszüntetése után tehát ismét fennáll a veszélye annak, hogy az orosz doppingellenes ügynökség működését nem megfelelő kategóriába sorolja a WADA. Ebben az esetben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) akár el is tilthatja a tokiói olimpiáról Oroszországot.

A WADA januárban jutott hozzá a moszkvai laboratórium adatbázisához. Az ügynökség már akkor jelezte, hogy akár hónapokig is eltarthat, amíg megvizsgálja, az információk hitelesek-e, illetve, hogy történt-e manipuláció.

A doppingellenes nemzetközi szervezet december végén egy héten át eredménytelenül próbálkozott az orosz sportolók 2011 és 2015 közötti doppingteszt-eredményeinek megszerzésével Moszkvában. A küldöttségnek akkor nem engedték meg, hogy az adatbázis kimásolásához a magával hozott eszközt használja, arra hivatkozva, hogy az nem rendelkezett orosz tanúsítvánnyal.

A RUSADA 2018. szeptember 20-án kapta vissza tesztelési engedélyét, egy WADA-küldöttség pedig már novemberben előkészítő látogatáson járt Moszkvában.

A RUSADA-t és a moszkvai labor működését 2015 végén függesztették fel, mivel a WADA az év novemberében nyilvánosságra hozta illetékes bizottságának vizsgálati jelentését, amely megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott. Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az orosz sportolók a 2016-os, riói olimpián még elkerülték a teljes kizárást, a phjongcshangi téli játékokról ugyanakkor már kitiltották Oroszországot, és sportolóinak külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Aki ezt megkapta, csak semlegesként, olimpiai zászló alatt vehetett részt a versenyeken.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »