Újabb eljárást indított az Igazságügyi Felügyelet Cristi Danileț bíró ellen, mert szerintük „politizál”

A közösségi oldalán jelentette be Cristi Danileț kolozsvári bíró, hogy hivatalosan értesítette az Igazságügyi Felügyelet arról, hogy fegyelmei eljárást indított ellene. Ezt azzal indokolták, hogy a VeDem Just és az ICDE egyesületek tagjaként politikai tevékenységet folytat. Ami tiltott a bírók és az ügyészek számára.

Danileț leszögezte: soha nem politizált, és világos számára, hogy mi folyik ellene, hozzátéve: nem akar „pártvitákba” bocsátkozni. „A TikTokos eset után ez egy újabb premier a román igazságszolgáltatásban” – teszi hozzá.

Arra utalt ezzel, hogy néhány hete a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kizárta őt a bírói karból ‘az igazságszolgáltatást sértő viselkedése’ miatt. Egyébként arról volt szó, hogy videókat posztolt a Toktokon, az egyiken például sövényt nyír, egy másikon karatemozdulatokat végez, vagy épp medencét takarít. Az eset nagy felháborodást váltott ki, a döntés pedig nem végleges, meg is fellebbezte azt.

„Most kaptam hivatalos értesítést az Igazságügyi Felügyelettől, hogy egy újabb ügyben fegyelmi eljárás indult ellenem: mivel tagja vagyok a VeDem Just nevű, gyermekek számára jogi nevelési tevékenységet folytató egyesületnek, valamint az EU alapvető értékeit támogató ICDE nevű egyesületnek. Azzal vádolnak, hogy „politikai pártok” tagja vagyok, és politikai tevékenységet folytatok, ami összeegyeztethetetlen a bírói státusszal” – írta csütörtök este a Facebookon közzétett bejegyzésében.

Kifejtette, hogy egy bíró bármilyen egyesületnek tagja lehet, nemcsak szakmai egyesületeknek, de nem lehet tagja politikai pártoknak vagy politikai formációknak, és nem folytathat politikai tevékenységet, illetve nem vehet részt politikai tevékenységekben.

Hírdetés

„Az említett két szervezet mindegyike hivatalosan be van jegyezve a Bíróságon, mint ‘független, politikamentes, nonprofit, nem kormányzati jogi személy’. Soha nem vettem részt semmilyen politikai akcióban ezekkel a szervezetekkel, és mindig tartózkodtam a szavazástól, amikor bármilyen, a politikai spektrumot célzó sajtóközleményről volt szó, éppen bírói pozícióm miatt” – hangsúlyozta.

Danileț hozzátette: „érdekes, hogy a panaszt egy 22 éves fiatalember küldte, aki nem rendelkezik szakirányú tanulmányokkal”.

„A panasz lábjegyzetekkel is rendelkezik, és jogi nyelven van megfogalmazva. A fiatalembernek nincs Facebook-fiókja, de egy csomó, engem támogató Facebook-üzenetet csatolt, melyek a kizárásom után jelentek meg, különösen azokat, amelyek egy nagykövetségtől és politikusoktól származnak, de csak az egyik párttól származókat választotta ki. A levelet közvetlenül az CSM elnökének címezték, akinek az e-mail címét még én sem ismerem, és az CSM honlapján sincs nyilvánosan feltüntetve. A panaszát december 15-én tette, amikor már fel voltam függesztve, tehát amikor már a jogrendszeren kívül voltam. Ráadásul 180 oldalnyi mellékletet tartalmaz, köztük egy 2017-es interjúmat egy jogászképző könyvről, valamint egy pártvezető és egy európai parlamenti képviselő december 14-i reakcióit” – részletezte.

A bíró megjegyezte, hogy az Igazságügyi Felügyelet szerdán kezdte meg a fegyelmi vizsgálatot, és csütörtökön tájékoztatta őt arról, hogy december 29-én a bukaresti székhelyén kell részt vennie egy meghallgatáson. „A törvény szerint a meghallgatásokat a bíróság épületében szervezik, a főfelügyelő tavalyi rendelete szerint viszont jelenleg online tartják, én pedig fel vagyok függesztve a tisztségemből, így nincs kötelezettségem az Igazságügyi Felügyelet felé”.

„Számomra világos, hogy mi folyik itt, és nem akarok belemenni pártpolitikai civakodásba. Az biztos, hogy az Igazságügyi Felügyelet megragadja az alkalmat, és felismerve, hogy milyen nevetséges lenne engem a Tiktokon megjelent hozzászólásaim miatt szankcionálni, előkészítette a ‘nehéz fegyverek arzenálját’: politikai tevékenységgel vádol egy bírót. Érdekes módon ugyanez az Igazságügyi Felügyelet nem szólt semmit akkor, amikor egyes bírák államtitkárok voltak (ez egy kifejezetten politikai pozíció); amikor az Igazságügyi Felügyelet vezetőjét a kormány nevezte ki, amikor egy bírót lefilmeztek, amikor egy politikai párt székházából távozott, majd miniszteri posztra javasolták, amikor egy bíró nyilvánosan kijelentette, hogy felvette a kapcsolatot egy párttaggal, hogy közjogi méltóságra javasolja, amikor egy bíró kijelentette, hogy a miniszterelnök hívta fel és miniszteri posztra javasolta, vagy amikor egy bírói egyesület vezetője olyan politikai párthoz távozott, amelynek színeiben indult a helyhatósági választásokon. A Tiktokos eset után ez újabb premier a román igazságszolgáltatásban” – zárta a posztját Danileț.

Fotó: Cristi Danileț/Facebook


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »