Újabb egyetemen számolt fel palesztinpárt tiltakozást az amerikai rendőrség

Újabb egyetemen számolt fel palesztinpárt tiltakozást az amerikai rendőrség

Újabb egyetemen számolt fel palesztinpárt tiltakozást az amerikai rendőrség Mészáros Richárd2024. 05. 30., cs – 23:39

A rendőrség számolt fel egy palesztinpárti, Izrael-ellenes sátortábort, és tucatnyi embert tartóztatott le csütörtökön Detroit-ban.

A Wayne State Egyetem területén engedély nélkül kialakított tiltakozótábornál a hatóság azt követően avatkozott be, hogy a tüntetők a felszólítás ellenére sem hagyták el a helyszínt, és korábban elutasították az intézmény vezetésének ajánlatát a tárgyalásokra.

Kimberly Andrews Espy, az egyetem elnöke egészségügyi és biztonsági okokkal, valamint az egyetem működésének akadályoztatásával indokolta a tiltakozás felszámolására vonatkozó felszólítást, és közölte, hogy egyetlen személy és csoport sem sajátíthatja ki az egyetem tulajdonában lévő területet, akadályozva, hogy azt mások is megközelítsék.

A Wayne State Egyetem dolgozóit a sátortábor miatt a héten arra kérték, hogy távmunkában dolgozzanak, a nyári egyetemi kurzusokat pedig felfüggesztették.

Hírdetés

Az egyetem szóvivője a hatósági beavatkozással kapcsolatban közölte, hogy a 12 embert magánterület megsértéséért, és egyéb törvénytelenségekért, egy embert hatósági személy elleni erőszakért vették őrizetbe.

A rendőrök csütörtökön rohamfelszerelésben jelentek meg az egyetem központi füves területén felállított, körbekerített sátraknál, és azokat elkezdték elbontani.

A tiltakozótábort május 23-án létesítették palesztinpárti aktivisták, akik többi között azt követelték, hogy az egyetem szakítsa meg a kapcsolatokat az Izrael számára fegyvereket szállító amerikai vállalkozásokkal, valamint szüntesse meg az Izraelbe szervezett hivatalos utak.

A detroit-i Wayne State Egyetemen 16 ezer alapszakos hallgató tanul.

Az Egyesült Államok egyetemeinek százain tartottak palesztinpárti és Izrael-ellenes tiltakozásokat áprilisban és májusban, számos helyen erőszakos jelenetekkel, és antiszemita megnyilvánulásokkal.

Az elmúlt hetekben a tiltakozók próbálták megzavarni több egyetem diplomaosztó ünnepségét, Washingtonban pedig a George Washington Egyetem aktivista diákjai alternatív diplomaünnepséget szerveztek, amelyen árulással vádolták az amerikai főváros legnagyobb felsőoktatási intézményének azon hallgatóit, akik átvették az egyetem által kiadott diplomát.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »