Újabb csúcson Putyin népszerűsége

Az oroszok 84 százaléka elégedett Vlagyimir Putyin elnök munkájával – derült ki a Levada Központ szerdán ismertetett felméréséből. Ez az érték két százalékponttal magasabb a januárban mért éves csúcsnál.

Az akkori 18 százalékkal szemben most csak 16 százalék elégedetlen az államfő tevékenységével. Ugyancsak éves maximumra, a januári 45-ről 55 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint jó irányban haladnak a dolgok Oroszországban, ennek az ellenkezőjét 30 százalék vallotta, ami az eddigi legalacsonyabb érték 2016 folyamán.

A kormány munkájával a megkérdezettek 52 százaléka elégedett, 47 százaléka pedig elégedetlen. Az állami dumát (parlamenti alsóház) csak a válaszadók 40 százaléka látja jó fényben, szemben a negatív véleményen lévők 59 százalékával.

Hírdetés

Az ország vezetői közül a legtöbben, 52 százaléknyian Putyinban bíznak, Szergej Sojgu védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszter esetében ez az arány egyaránt 24 százalék.

Az országos közvélemény-kutatást a Levada Központ egy 1600 fős mintán végezte el október 21. és 24. között.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »