Bocsánatot kért Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a fociról tett korábbi kijelentése miatt, miután korábbi, egy régebbi interjúban elhangzott szavai nagy visszhangot váltottak ki.
A miniszter szerint a nyilvánosságra került mondat egy évekkel ezelőtti, zárt körben zajló beszélgetésből kiragadott, szerencsétlen hasonlat volt, amely miatt megköveti azokat, akiket megbántott – írja az Index.
Korábban a kritikák kereszttüzébe került Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter azok után, hogy elterjedt egy régi felvételrészlet, amiben arról beszélt, hogy nem érti, amikor férfiak elsírják magukat azért, mert a magyar labdarúgó-válogatott nem jut ki a világbajnokságra. „Őszintén szólva szerintem csak ennyit kell elmondani a mai Magyarországról, és szerintem már nagyon sokat tudunk róla” – fogalmazott a miniszter, szavaira pedig reagáltak a magyar klubok szurkolói és Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is.
Az oktatási miniszter péntek délután, éppen a magyar válogatott soron következő mérkőzése előtt pár órával jelentkezett egy hosszabb bejegyzéssel a Facebookon, amiben
elnézést kért azoktól, akiket megbántott, majd azt is elárulta, hogy a férje nagy focidrukker.
„A zárt körben elhangzott beszélgetésben az általam használt focis hasonlat azonban valóban nem volt szerencsés, hiszen a győzni akarás a fociban és az iskolában nem ugyanaz. Megértem, hogy van, aki számára ez a rövid kiragadott részlet, pláne a lejárató kampányok tálalásában sértő lehetett. Megkövetem ezért minden olyan honfitársamat, akit ez a régi mondatom megbántott” – fogalmazott Lannert, utalva arra, hogy szavai egy hosszú beszélgetésből kiragadott részlet volt csupán, amikor az oktatásban jelenlévő mesterséges intelligencia veszélyeiről beszélt.
„Számomra nem okoz gondot a bocsánatkérés. Annyi megjegyzésem azonban lenne, hogy nem tartom normálisnak azt, hogy egy évekkel ezelőtti rosszul használt hasonlat miatt bárkire rásütik a nemzetáruló bélyeget.
Nem ártana több önreflexió azoknak sem, akik ezt használják politikai fegyverként” – tette hozzá a miniszter, aki szerint nem az ő stílusa a legnagyobb probléma a magyar nemzet életében, hanem az Orbán-kormányok 16 éve.
A miniszter kijelentéseire Orbán Viktor is reagált, aki azt üzente Lannert Juditnak, hogy „Tisztelt miniszter asszony! Nem érteni kell, hanem érezni. Hajrá, magyarok”.
A magyar labdarúgó-válogatott péntek este 20.45-től a Puskás Arénában fogadja az ukránok nemzeti tizenegyét a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


