Új párt a láthatáron: Az ĽSNS rebellisei megvásárolták Gašparovič egykori mozgalmát

Új párt a láthatáron: Az ĽSNS rebellisei megvásárolták Gašparovič egykori mozgalmát

Egy párt hivatalos megalapításához 10 ezer érvényes aláírásra lenne szükség, feltéve, hogy nincs a talonban egy pénzért megvehető jogi szubjektum. Milan Uhrík, Milan Mazurek és Ondrej Ďurica a második lehetőséget választották. Mindhárman kiléptek az ĽSNS-ből, miután az elmúlt hónapokban Marián Kotleba totális jogkörökkel ruházta fel magát a pártban. Ennek alig hat hete, de már formálódik az új mozgalom.

A szlovák hírportál úgy tudja, hogy Uhríkék a ma Hlas ľudu néven futó pártot vásárolták meg, amely mögött eddig Peter Marček volt parlamenti képviselő állt, aki 2016-ban a Sme rodina listáján indult az előkelő 4. helyen, hogy aztán két másik smerodinás kollégájával (egyikük a Markíza volt műsorvezetője, Martina Šimkovičová volt) kilépjenek a frakcióból, és független képviselőkként a Smer – SNS – Most-Híd koalícióját támogassák.

Hírdetés

Marček 2018-ban szerezte meg a HZD pártot, amelyet 2002-ben Ivan Gašparovič volt államfő és politikus alapított. Marček is ennek a pártnak volt egykor a tagja.

Formálódik tehát egy új szélsőjobboldal és szélsőbaloldal jegyeit is magán viselő politikai formáció, amelyben az említett három volt ĽSNS-esen kívül a hírek szerint helyet kap Šimkovičová is, aki ma a Slovan televízió műsorvezetőjeként dolgozik. Az új csapat minden jel szerint folytatja a régi hagyományokat: kormányellenes és ruszofil retorikát fog folytatni. Mintha a smeres és marxista Ľuboš Blaha kapott volna egy egész szatellitpártot.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »