Tűz Aldobolyban

Tűz Aldobolyban

Meggyulladt a tarló Aldobolyban, s „a felelőtlen emberi viselkedés miatt” veszélybe kerültek lakóházak is – figyelmeztetett hétfőn Facebook-bejegyzésében Illyefalva önkormányzata.

Hírdetés

Arra kérték a helybélieket, hogy aki tud, segítsen az oltásban. Tolvaj Marius, a megyei sürgősségi felügyelőség szóvivője lapunk érdeklődésére elmondta, száraz növényzet kapott lángra, előzetes becsléseik szerint mintegy tíz hektárnyi felületen. A helyszínre két sepsiszentgyörgyi tűzoltócsapat vonult ki járműveikkel. A szóvivő jelezte, a szél miatt valóban fennállt a veszélye annak, hogy a lángok elérik a lakóházakat, ezt azonban kollégáinak sikerült megelőzniük. Az önkormányzati bejegyzés szerint a lángok az aldobolyi Versek utca és a Gödör alja környékén csaptak fel. (dvk)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »