Újabb fontos győzelemmel tovább üldözi a nemzetközi porondért való csatában a Spatak és Nagyszombat kettősét a DAC, amely ezúttal a Zólyombrézó otthonában győzött. A lefújást követően a DAC pénteken szerződést hosszabbító edzője Xisco Muñoz értékelt.
Magyar játékosai góljaival fontos háromgólos győzelmet aratott a Zólyombrézó otthonában a DAC, amely továbbra is tartja a lépést a Spartak és Zsolna kettősével a nemzetközi porondért folytatott harcban.
Két eltérő félidőt láttunk. Az elsőben nyújtott teljesítményünk elmaradt a várakozásoktól, a másodikban azonban hoztuk a múltkori színvonalát. Ez már olyan volt, mint amit látni szeretnénk, csak épp teljes 90 percet kellene így játszanunk”
– kezdte értékelését a DAC spanyol vezetőedzője.
A sárga-kékek legközelebb éppen a kerületi rivális Spartakkal játszanak rangadót a MOL Arénában és győzelem esetén helyet cserélhetnek a tabellán. A DAC hátránya két pont két közvetlen riválisával is szemben. Muñoz kiemelte, minden adott ahhoz, hogy kiharcolják a nemzetközi kupaszereplést.
A játékosok naponta keményen dolgoznak a céljaink elérése érdekében, ezért büszke vagyok rájuk. Minden adott ahhoz, hogy kiharcoljuk az európai kupaszereplést. A fejemben már a következő meccs jár, amelyre száz százalékosan fel kell készülni, és a szurkolókkal közösen a maximális teljesítményt nyújtani. Egy újabb döntő vár ránk”
– értékelte a zólyombrézói győzelmet Muñoz.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »