Csehország növelni szeretné a katonai pálya vonzerejét és presztízsét

Csehország növelni szeretné a katonai pálya vonzerejét és presztízsét

A cseh kormány szerdán elfogadott egy törvénymódosítást, amely a tervek szerint segít megoldani a cseh hadseregben kialakult személyi válságot. Többek között növelni kívánják a toborzási támogatást és a szolgálatot teljesítő katonák juttatásait, miközben csökkentenék az új tagok toborzásával járó adminisztratív terheket – közölte a védelmi minisztérium.

A módosítás célja, hogy támogassa a hadsereg új tagjainak toborzását, megtartsa a már szolgálatot teljesítő katonákat, és növelje a katonai pálya vonzerejét és presztízsét – mondta Petr Fiala cseh miniszterelnök. Hozzátette, hogy bár a hadsereg sikeresen toboroz új katonákat, bizonyos szakmákban, például az orvosok vagy IT-szakemberek körében hiány mutatkozik. Fiala emlékeztetett arra, hogy a cél az, hogy 2030-ra a cseh hadsereg 30 ezer katonát számláljon.

„Ezért szükséges fokozni a toborzást és vonzóbbá tenni a katonai környezetet.”

– hangsúlyozta a kormányülést követő sajtótájékoztatón. A javaslat három fő területet érint: a toborzás támogatását, a személyzet megtartását, valamint a szolgálati feladatok teljesítésének biztosítását. A legfontosabb intézkedések között szerepel a toborzási támogatás növelése, a kevesebb mint két évre szóló szolgálati viszony lehetőségének bevezetése, valamint a büntetlen előéletre vonatkozó előírások enyhítése a hadseregbe való belépéskor.

Változások várhatóak a juttatások terén is, például a lakhatási hozzájárulás és a külföldi szolgálatért járó juttatások tekintetében. Emellett a munkába járással kapcsolatos költségtérítési rendszer is módosulhat. A törvénymódosítást Jana Černochová cseh védelmi miniszter terjesztette elő.

Hírdetés

  „A hadsereg modernizálása és az ország védelmi képességének biztosítása emberek nélkül lehetetlen. Olyan feltételeket kell tudnunk biztosítani a katonáknak, amelyek megfelelnek a szolgálatuk nehézségeinek. Ez a módosítás egyértelmű előrelépés ebben az irányban.”

– mondta a tárcavezető.

A védelmi minisztérium hozzátette, hogy a módosítás néhány új kötelezettséget is bevezet a katonák számára, amelyeket a világ romló biztonsági helyzetére adott logikus válasznak tartanak. Például a katonáknak jelenteniük kell majd az EU- és NATO-országokon kívüli külföldi tartózkodásukat.

A javaslat most a képviselőház elé kerül, ahol a képviselők gyorsított eljárásban tárgyalhatják, hogy a módosítás már idén júliusban hatályba léphessen – közölte a minisztérium.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »