Eszkalálódik a háború, aminek sokféle olvasata van. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a háborúpárti elit a maximumot ki fogja sajtolni a jelenlegi helyzetből, és amivel csak tud, odacsap Oroszországnak. Január 20. után már kikerül az irányítás a kezéből. A cél a háború folytatása. Ha az nem megy, akkor politikai alibire van szükség a háborús kudarc letagadására. Mindeközben a leköszönő amerikai elnök engedélye a nagyhatótávolságú rakéták Oroszország elleni bevetésére sokkal inkább a belpolitikai csaták része: Trump békét ígért? Tegyünk róla, hogy ne tudja betartani választási ígéretét.
Az nem normális dolog, hogy egy szenilis, szinte éberkómás amerikai elnök négy évig kormányozhatta a világ első számú szuperhatalmát. Az sem hogy ehhez a mainstream sajtó asszisztált, mert az általuk preferált körnek egy szenilis elnök megfelelt. De az sem normális dolog, hogy ezzel a magatehetetlen elnökkel bizonyos háborúpárti körök aláíratnak egy papírt, amivel a világháború szélére sodorják a bolygót.
Az eszkalációnak a demokraták szempontjából csak egy oka van. A legköszönő és választást csúfosan elbukó demokrata politikusok szándékosan, belpolitikai és hatalmi okokból meg akarják nehezíteni Trump dolgát.
Eszkalálják a helyzetet, hogy Trump ne tudjon olyan békét kötni, amilyen e nélkül az eszkaláció nélkül köthetne. Hogy ne tudjon viszonylag jó békét kötni. A progresszív demokratákat és európai kitartottjaikat nem érdekli, mennyi ukrán esik el, nyomorodik meg, mennyi lesz árva, özvegy, földönfutó.
Nem érdekli őket, hogy egy ország, egy nemzet vérzik el. Őket az érdekli, hogy a politikai ellenfelük ne tudjon jó békét kötni, hogy aztán azzal támadják, hogy erre sem volt képes. Színtiszta belpolitika.
Európa válaszúton
És nekünk, itt, Európában fel kéne tenni a kérdést, hogy fenn akarjuk-e tartani azt a helyzetet, amelyben egyetlen ország belpolitikai intrikái a teljes megsemmisüléssel fenyegessenek?
Fel kell tenni a kérdést, hogy mennyire szabad kiszolgáltatnunk magunkat ennek az országnak, amely több százezer európai ukrán halálát okozta politikájával (a fegyverszünet és a megállapodás elutasításával), csak azért, mert a háború égisze alatt gazdasági haszonra tett szert Európa kárára, a konkurens németeket pedig tönkre tette.
Azoknak, akik még mindig hisznek a nyugati mainstream narratíváiban, szeretném felhívni a figyelmet néhány egetverő önellentmondásra. Költői kérdés: miért nem engedélyezte Biden az ATACMS-ek bevetését már korábban?
Hogyan lehet az, hogy az elmúlt két és fél évben végig azt állították a háborúpárti szekértolók, hogy ha Ukrajna nem véd meg minket, akkor az oroszok a La Manche csatornáig mennek? De közben azt állították, hogy Ukrajna győzhet Oroszországgal szemben. Sőt. Azt állították, hogy a mivel a NATO jóval erősebb az oroszoknál, be kellene vonulni Ukrajnába.
Valami nem stimmel. Ha az oroszok tényleg ekkora veszélyt jelentenek, hogy az Atlanti-óceán partjáig eljuthatnak, akkor a NATO beavatkozásnak Ukrajnában nincs értelme és nincs esélye, hiszen elvileg a NATO nem képes feltartóztatni az oroszokat. Ha viszont a NATO tényleg erősebb az oroszoknál, akkor hazudtak az orosz fenyegetést illetően.
Azt mondták, hogy Oroszország nem vetne be atomfegyvert, mert „akkor már rég bevetette volna”. Erre a múlt héten nukleáris robbanófej célbajuttatására is alkalmas hiperszonikus ballisztikus rakéta csapódott be Ukrajna egyik hadiipari üzemébe. A háborús narratíva szétesik, a hazugságok feltűnőek.
Az egyetlen esélye a progresszív háborús héjáknak, ha atomháborúig feszítik a dolgot. Mert akkor nem kell bevallaniuk, hogy elbuktak, hogy százezrek haláláért felelősek (az oroszokkal együtt, természetesen), hogy elvesztették a háborút. Egy kubai rakétaválság szintű eszkaláció után majd azt mondanák a közvéleménynek: Ukrajna győzött volna, ha tovább támogatjuk, csak hát az atomháború veszélye… Saját politikai túlélésük érdekében kockáztatják mindannyiunk életét, egészségét, biztonságát.
Trump egy anomália, nem alapozhatjuk rá Európa jövőjét
Donald Trump nagy változásokat hozhat el Európa számára. Nem azért, mert jobb szövetséges lehet, mint amilyen a magatehetetlen Biden mögé búvó globalisták voltak. Hanem azért, mert Trump alatt esély nyílik a globalisták dominanciájának megtörésére.
Trump nem az amerikai mélyállam embere, és – emelje bár a vámokat Európa kárára – szövetséges lehet a globalista hálózat elleni harcban. Nagyon sokan, akik ma csak ennek a hálózatnak köszönhetik politikai létüket, eltűnhetnek a süllyesztőben. Olyan politikai szörnyetegektől szabadulhatunk meg, mint Rastislav Káčer vagy Jaroslav Naď, hogy az ellenzék egyes magyar-, zsidó-, fehér- és családgyűlölő fanatikusairól ne is beszéljünk.
De Trump egy anomália. Kilóg a történelmi trendből, vagyis elnöksége bár óriási változást jelent majd, ez a változás nem új célt, inkább csak új utat jelent majd. Tíz év múlva egy olyan USA-t fogunk látni, amely félreteszi a demokratikus, világmegváltó illúziókat, és bevallottan birodalomként tekint majd magára, és befolyási övezetként a világ többi részére – ahogy azt George Friedman megjósolta.
Addig kell élni az anomália adta lehetőségekkel, amíg még a körülmények engedik. Európának fel kell ébrednie. Békét kell teremtenie a kontinensen, és képességet kell gyűjtenie a béke fenntartására. Máskülönben nem az ukrajnai háború lesz utolsó nagy háború, amibe Európa belekeveredik.
A nemzeteké a jövő
Az Európai Unió egy önnön hibájából romba dőlt kontinensből nőtte ki magát. Békét és jólétet ígért, cserébe a nemzeti szuverenitás egy részének feladását kérte. Aztán egyre többet és többet kért a nemzeti szuverenitásból. Ma az EU egy globalista birodalmi projektté silányult, bizonyos szempontból egy amerikai külpolitikai bábbürokráciává, amely azt kéri, mondjunk le a viszonylagos jólétünkről és a viszonylagos békénkről.
A jelszó, miszerint adjuk fel a háborúskodást és cserébe jólétet teremtünk, elfajzott, eltorzult. Ma a jelszó úgy hangzik, adjuk fel a jólétünket a háborúskodásért. Az EU nem is tagadhatta volna meg jobban önnön gyökereit.
Az egyensúly visszaállításához két dolog kell. Az egyik, hogy meg kell erősíteni az európai nemzetek szuverenitását, miközben meg kell valósulnia annak, amit Emmanuel Macron francia elnök stratégiai autonómiának nevez. A másik, hogy a szuverén európai nemzeteknek meg kell tanulnia együttműködni és legyőzni az ellentéteiket.
A történelmi sérelmeken való túllépést is a nemzeteknek kell megoldania. Az EU ugyanis nem akarta vagy nem tudta. A nemzeti kisebbség kérdésköre az EU-ban sokadlagos szempont bolt. Sőt. A legnagyobb magyarellenes uszítók mind Brüsszelhez és Washingtonhoz vannak becsatornázva. A nemzetek leghangosabb gyalázói brüsszeli forrásokból írnak „oknyomozó” és „leleplező” cikkeket.
Brüsszel az elmúlt években számos feszültséget generált az európai nemzetek között saját hatalmi ambíciói miatt, miközben egészen pontosan nulla megoldást nyújtott a nemzetek békés együttélése terén. Sőt, háborút szít, migránsokat telepít be, megpróbálja elfojtani a hazafias politikát. (Csak tudnám, hogy akkor kitől is várják el, hogy háborúba menjen?)
Az EU gyengülése elkerülhetetlen, a blokk szét fog esni. Ez a bomlás ebben, vagy a következő EP-választási ciklusban meg fog indulni. Egyre kevesebbet jelent majd egy uniós biztos nyilatkozata, egyre kevesebbet ér majd az uniós jogra való hivatkozás. És egyre kevesebbet ér majd uniós tagnak lenni.
Erre kell felkészülnünk, ebben az új világban kell majd stratégiát kidolgoznia a felvidéki magyarságnak is. Jóval nehezebb és embert próbálóbb időszak előtt állunk, mint a mostani.
Komjáthy Lóránt
Nyitókép forrása: Mesterséges intelligenciával létrehozott kép
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
