A mostaninál is több influenzás beteg lesz a következő hetekben – adatok, térkép

A mostaninál is több influenzás beteg lesz a következő hetekben – adatok, térkép

Befutottak az NNGYK légúti figyelőszolgálatának és szennyvízvizsgálatainak adatai.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint 2024. december 30. és 2025. január 5. között az országban 19 900-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti jelentésében azt írták: 137 300-an akut légúti fertőzés tüneteivel fordultak orvoshoz. Influenzaszerű megbetegedéssel első héten orvoshoz fordult betegek 28,7 százaléka 14 év alatti, 30,3 százaléka a 15-34 évesek, 28,1 százaléka a 35-59 évesek, míg 12,9 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.

2025 első hetében három közigazgatási területen nőtt, tizennégy területen csökkent és három területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Hajdú-Bihar és Nógrád vármegyében, valamint Budapesten volt, a legkevesebb Vas, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében volt.

A következő hetek helyzetére a szennyvízvizsgálatok adataiból lehet következtetni. Eszerint az influenza A vírusa örökítőanyagának szennyvízben mért országos átlagkoncentrációja emelkedett az 1. naptári héten a vizsgált minták közül Kaposvár, Szekszárd és Zalaegerszeg esetében volt az örökítőanyag mennyisége kimutatási határ alatt.

A szennyvízben mért értékek alapján az influenzafertőzések számának emelkedése várható a következő egy-két hétben.

Hírdetés

Forrás: NNGYK

Forrás: NNGYK
Kórházba az első héten 220 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 26-an szorultak intenzív ellátásra. A kórházi ápolást igénylő 220 beteg 39,1 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, 31,4 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 84-nél influenza, 21 betegnél légúti óriássejtes vírus (RSV), 20-nál a SARS-CoV-2 állt a megbetegedések hátterében.

Koronavírus

2025. első hétében a szennyvizek SARS-CoV-2 koncentrációja országos szinten csökken (1. ábra). Tendencia tekintetében tizennyolc ellátási helyszínen stagnálás jellemző, csökkenés Budapest Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep, Pécs, Salgótarján és Szekszárd mintáinál figyelhető meg.

Forrás: NNGYK

Forrás: NNGYK
A szennyvíz mintákban országos átlagot tekintve 2024 januárjában szinte kizárólagossá vált a JN.1 variáns (a BA.2.86 alvariánsa), ezzel párhuzamosan az egyéb leszármazási vonalak örökítőanyaga a minták többségében a kimutatható szint alá csökkent.

Forrás: NNGYK

Forrás: NNGYK
Légúti óriássejtes vírus

Az RSV örökítőanyagának koncentrációja egyes területeken emelkedést mutat. Az 1. naptári héten Budapest Központi Szennyvíztisztító Telep ellátási területe és Székesfehérvár esetében volt az örökítőanyag mennyisége kimutatási határ felett.

Forrás: NNGYK

Forrás: NNGYK
A szennyvízeredmények alapján egyes területeken a vírus alacsony szinten cirkulál a lakosság körében, de jelentős fertőzésszám-emelkedés a következő 1-2 hétben nem várható.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »