A republikánus Donald Trump stabil, de hibahatáron belüli fölényét mutatják a demokrata párti Joe Bidennel szemben a március első felében készült, országos és államokra lebontott, frissen nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások.
A hivatalban lévő elnök, Joe Biden és elődje, Donald Trump kedden biztosította az elnökjelöltséghez szükséges delegálti szavazatszámot az újabb államokban megtartott előválasztásokon, és ezt követően mindketten úgy nyilatkoztak, hogy most már a novemberi elnökválasztásra készülnek.
Az elnökválasztás szempontjából jelentős államok közül Pennsylvaniában Donald Trump előnyét mutatja két, csütörtökön bemutatott felmérés. A The Hill című politikai lap megbízásából készült kutatás szerint Donald Trump 52, míg Joe Biden 48 százalékra számíthat, míg a Fox News hírtelevízió felmérése szerint a volt elnök jelenleg 49, a hivatalban lévő elnök 47 százalékos támogatottsággal rendelkezik a keleti part meghatározó államában.
Az országos támogatottsági arányt tekintve a The Economist felmérésében a Trump-Biden verseny 44-42-re áll, a Yahoo által közölt felmérés 46-44-et mutat, míg a Rasmussen Reports közvélemény-kutatása Donald Trump 8 százalékpontos előnyét mutatja, 49-41 arányban.
Az ABC News szerdán hozta nyilvánosságra a két meghatározó jelölttel való lakossági elégedettséget vizsgáló felmérését, amelyet március második hetében végzett el az Ipsos kutatócég. Ennek alapján összességében az amerikaiak 36 százaléka Donald Trumpot, míg 33 százaléka Joe Bident nevezte meg, mint akiben bizalma van, illetve lenne az Egyesült Államok elnökeként. A válaszadók 30 százaléka viszont egyik politikusban sem bízik.
Amennyiben a november 5-i elnökválasztáson létrejön Joe Biden és Donald Trump párharca, azaz a 2020-as elnökválasztás politikai "visszavágója", akkor 1956 óta először fordul majd elő, hogy elnökválasztási párharc megismétlődik az Egyesült Államokban. Akkor Dwight D. Eisenhower republikánus elnöknek sikerült győzelmet aratnia demokrata kihívója, Adlai Stevenson felett.
Amennyiben Donald Trump győzelmét hozná a 2024-es elnökválasztás, akkor 130 év óta először fordulna elő, hogy egy korábban hivatalban lévő elnök egy elvesztett újraválasztási közdelem után elindulva vissza tud kerülni a Fehér Házba. Grover Clevelenad elnöknek 1888-ban nem sikerült elérnie újraválasztását, 1892-ben viszont diadalmaskodott.
(MTI)
Korábban írtuk: Folytatódik a gerontokrácia Amerikában: Biden és Trump is elég szavazatot gyűjtött az elnökjelöltséghez
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »