Trump "élete legfontosabb beszédében" kijelentette, "kész elfogadni a választási vereséget", de nem így!

Trump "élete legfontosabb beszédében" kijelentette, "kész elfogadni a választási vereséget", de nem így!

Nehéz napok járnak az Egyesült Államok elnökére. Trump jogászcsapata egymás után bukja el az összes beadványát, a billegő államokban sorra Bident hozzák ki győztesnek (újra!), William Barr legfőbb ügyész pedig kijelenti, az igazságügy minisztérium „mind ez idáig” (!) nem találta nyomát „kiterjedt”, rendszerszintű választási csalásnak.

Hasonló szituációban egy Trumphoz képest pehelysúlyú politikus fogná magát és szép csendben nekiállna kibekkelni az elektorok szavazásáig hátralévő néhány napot, majd megtervezné, mivel töltse hátralévő napjait. Floridába járjon golfozni? Esetleg a Bahamákra vitorlázni? Trump viszont úgy látszik nem szereti az ilyesmit (bár golfozni gyakran szokott), mikor már minden remény veszni látszik, a semmiből előrukkol egy kiemelkedő beszéddel. A Fehér Ház sajtószobájában állva 45 percen keresztül magyarázza, miként kívánja megvédeni a jövőben a választások tisztaságát. Sőt, most először konkrét bizonyítékokat mutat be, amelyek szerinte a választási csalást támasztják alá. 

Függetlenül attól, hogy egy remekül összerakott kommunikációs szemfényvesztésnek vagyunk tanúi, Trumpnak igaza van. Az amerikai választópolgárok hite megrendült az eddig támadhatatlannak hitt választási rendszerükben. Az összes felmérés 70-80% közé teszi a republikánus kételkedőket, ez barátok közt is 50-60 millió választót jelent.

Kár lenne elsumákolni, ehhez az elnök is hozzárakta a magáét, okkal vagy ok nélkül hetek óta csalást emleget. Egyes elemzők szerint tulajdonképpen arról van szó, hogy már 2024-re gyúr, most ágyaz meg a következő négy év politikájának. Ebben lehet valami igazság, azonban azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Trump körül csoportosuló republikánusok már hónapokkal a választások előtt jelezték, gond lehet annak hitelességével. Hiába emlegeti a demokrata sajtó (és írja ki a Twitter minden egyes Trump-bejegyzés alá), hogy a levélszavazás bevett és biztonságos gyakorlat, azt már elfelejtik hozzátenni, ekkora dózist soha egyetlen választás sem kapott. A szellem pedig már kiszabadult, 50-60 millió választópolgár soha többé nem fog bízni a a rendszerben.

Trumpnak most az a feladata és választói szempontjából, kötelessége is, hogy ezt a kétséget táplálja. 

Ehhez pedig kiváló alkalmat nyújt egy jól megírt beszéd. Az elnöki twitterre kitett rövid részletet érdemes talán szó szerint is közölni. A szokásos trumpizmusokon túl ugyanis tartalmaz néhány érdekes részletet.

A teljes beszéd közel egy órás, ugyanakkor akinek kedve, nyelvtudása és ideje engedi, nézze meg nyugodtan. Nem fog csalódni. A szónoklat központi gondolata, HA valóban választási csalás történt, nem szabad engedni, hogy Joe Bidenből elnök legyen. Trump végig ügyesen zsonglőrködik a feltételes móddal, gyakorlatilag kijelentéseket tesz, amelyeket a végén azzal finomít, „talán” valójában így volt. A demokratákat konkrét választási csalással is megvádolja. Azt mondja:

Hírdetés

Hogy mi jön ezután, nehéz megmondani. Szinte biztos, hogy Trump még Biden beiktatása után is javában tolni fogja a választási csalással kapcsolatos retorikát. Ha az elemzőknek igazuk van, s tényleg újra indulni készül ’24-ben, muszáj összetartani a táborát. Ehhez kiváló eszköz egy választási csalásról szóló elmélet(?). Persze kérdés, valóban nekivágna-e még egyszer, a republikánus pártban ugyan nincs komoly kihívója (ellenlábasa mondjuk annál több), de addigra 78 éves lesz. 

A beszéd talán legérdekesebb része, amikor Trump néhány konkrét(?) bizonyítékokat sorol fel. Az elnök például azt állítja:

— a billegő államokban több tucat megyében többen  voltak a regisztrált szavazók, mint ahány választásra jogosult állampolgár él az adott megyében, csak Michiganben 67 ilyen megye van.

— Wisconsinban a választások előtt több mint százezer ember „lakhatását” nem tudták megerősíteni, mégis engedték őket helyben szavazni.

Trump szerint ezrével kaptak halott emberek szavazólapokat, milliónyi szavazatot adtak le illegálisan a billegő államokban.

Az elnök újra kitért arra is, nem érti, miért nem engedik Georgiában, hogy a szavazatok újraszámolása után az aláírásokat is leellenőrizzék. Az egész újraszámolás nem ért semmit Trump szerint, az aláírások nélkül csak ugyanazokat a hamis szavazatokat nézik meg újra és újra.

Trump azt ígérte, összevetik a levélszavazatok borítékain található aláírásokat a korábbi választásokon leadott aláírásokkal, de arra már nem tért ki, erre ki adott engedélyt, és egyáltalán, mikor kerülhet rá sor. 

A sokszor önismétlő, helyenként kifejezetten unalmas beszéd persze nem csak állítólagos bizonyítékokkal szolgál, az elnök tesz egy csomó állítást is azzal kapcsolatban, hol és hogyan csalták el a demokraták a választást. Michigan államról, illetve Detroitról különösen sokat beszél. Kétszer számoltak be szavazatokat, hamisítottak szavazatokat, érvénytelen szavazatokat számoltak be, sőt választói kiképzést is tartottak – mondja. Az elnök többször is kijelenti, kész elfogadni a vereségét, de nem így. Ha „tisztességesen és szabályosan” kap ki, akkor igen!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »