Magyar nemzettársaimhoz, honfitársaimhoz fordulva szívesen élek a lehetőséggel, hogy üzenhetek a jövőnek. Magyarként teszem ezt, mégpedig erdélyi gyökerekkel rendelkező magyarként.
Most, Trianon 100. évfordulóján elgondolkozom a nemzet elmúlt 100 évén, de természetesen mindenki végiggondolja ilyenkor azt is, hogy ez a nemzeti tragédia, mely Muhival és Moháccsal egy lapon említhető, hogyan érintette közvetlenül vagy közvetve családjainkat.
Száz évvel ezelőtt az akkori győztesek közül sokan azt remélték, hogy a magyarság mára asszimilálódik a környező nemzetekbe, évezredes kultúránkat és nagyszerű, világraszóló teljesítményeinket pedig könnyűszerrel magukévá tehetik. Hál’ Istennek, nem így lett.
Sőt, az elmúlt száz évben olyan politikai, tudományos, kulturális és sportteljesítményeket tettünk a világ asztalára, melyek talán felül is múlják az előző évszázadok eredményeit. Büszkék lehetünk az elmúlt 100 évben szerzett Nobel-díjakra, zenei óriásainkra, valamint a majdnem kétszáz aranyéremre, melyeket sportolóink az olimpiai játékokon szereztek.
Büszkék lehetünk arra, hogy még így megfogyatkozva is, magyar virtusunkkal, szabadságszerető népként olyan 56-os forradalmat tudtak elődeink megvívni, mely végzetes sebet ejtett a kommunista rendszeren. Szembe mertünk szállni a világ egyik legnagyobb, ha nem az akkori legnagyobb és legerősebb hadseregével. Büszkék lehetünk teljesítményünkre, mely bármely nemzettel történő összehasonlításban is megállja a helyét.
Mindezek ellenére veszélyeztetett nemzet vagyunk. Továbbra is vannak utódállamok, melyek csak szóban barátiak, de valójában a gyengítésünkre és végső felszámolásunkra törekednek.
Meg kell, hogy őrizzék és tovább virágoztassák, gyarapítsák Magyarországot. Legyenek erősek és őrködjenek, hogy gyermekeik is továbbvigyék a magyarság éltető lángját.
Vannak köztünk, akik szeretik bírálni, kritizálni saját nemzetüket. Üzenem nekik, hogy nincs jó és rossz nemzet. Minden nemzetben vannak jó és rossz tulajdonságok. Én azt a magatartási elvet örököltem édesapámtól, hogy aki a nemzetét és vallását elhagyja, az nem ember. Aki Isten akaratából és kegyelméből magyarnak született, vállalnia kell mind az ebből fakadó jót, mind a szükséges küzdelmet, harcot, nehézségeket és kiállást is.
Tetszik, vagy nem tetszik, jó vagy rossz az életünk, ez a miénk. Itt vagyunk itthon. E földön nincs, más hely ahol, itthon lennénk. Bárhol legyünk is a világban, ez az a hely, ahova mindig hazajöhetünk.
Nemzetünk megmaradásának egyik nélkülözhetetlen záloga a vallás. Sose feledjék, hogy keresztények vagyunk. Európa akkor tudta megoldani a problémáit, ha visszatért a keresztény gyökerekhez, ebből merítve erőt és bölcsességet. Isten velünk van, hiszen másképp nem történhetett volna, hogy a magyarság legnagyobb búcsújáró helye ma is a Kárpát-medence legkeletibb részén van. Olyan történelmi egyházi személyiségek születtek és tevékenykedtek a nemzetért, mint Márton Áron vagy Tőkés László.
Ne feledjék: a szolidaritás egymás segítését is jelenti.
Összegezve: okuljanak a múlt hibáiból, legyenek büszkék magyarságukra, tartsák meg nemzeti önazonosságukat, maradjanak meg keresztényeknek, legyenek egymással szolidárisak, szeressék, erősítsék és gyarapítsák családjaikat és hazánkat: Magyarországot és a Kárpát-medencét.
Isten áldja utódainkat, a magyar nemzetet, Magyarországot!
A szerző Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa.
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
