Csányi Péter hat-tíz éves gyermekeknek szóló meséjében az erdőőrök csodálatos csapata gondozza az erdőt, óvja a rongálóktól. Fanyűvő, Okos Dönci, Átváltozó, Pergő Panni és a többiek háza egy nagy erdei tisztáson áll. Megalkuvásmentesen küzdenek a romboló erők ellen, segítenek a kirándulóknak, felkeresik a legszegényebb falvakat, és mivel közeleg a karácsony, ajándékokat visznek az ott élőknek.
A könyv három fejezetében az erdőőrök egy-egy izgalmas kalandjával ismerkedhetnek meg az olvasók. Az első történet az Októberi kaland, amelybenaz ösvény melletti ágakat letördelő, szemetelő zsiványokkal kell megküzdeniük a főhősöknek. Az Adventi kalandban Vencu, a nagyúr jelent veszélyt az erdőőrökre és a karácsonyra. A Szánkókaland című fejezetben pedig szomorú gyermekek kapnak gyönyörű ajándékokat egy pompázatos szánkópályán.
A történetben szerepel egy csodálatos varázssíp is, amit Okos Dönci öreg varázsló barátjától, Ősbölcstől kapott, ő pedig a Teremtőtől, „réges-régen”, hogy testi és lelki sebeket tudjon gyógyítani vele, és segíthessen az erdőőröknek. Aki meghallotta a síp hangját, „azt a szeretet és a béke fuvallata megérintette, haragja, szomorúsága elmúlt. Ebben a dallamban benne volt a teremtés szépsége, a világ örömkiáltása –, de jó, hogy élünk!”
Csányi Péter meséjében visszatérő elem, hogy a rossz cselekedetek oka a szeretetlenség, a kőszív. Ezekiel prófétánál olvassuk: „Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet oltom belétek.” (Ez 36,25–27)
A mese fő alakjai a nagyúr, Vencu, valamint a Napkirálynő és kisbabája. Vencu nem ismer irgalmat, az eredetileg építőmesterekként dolgozó zsiványokat is tönkreteszi. Adventkor kincses ládákkal megrakott, hatalmas, aranyozott szánnal érkezik, vastag prémekbe burkolózva. Szórja az aranyat az emberek közé, varázspálcáját rosszra használja, és elveszi az erdőőröktől a cselekvőképességüket. Az emberek hiúságára, nagyravágyására alapoz: varázstükröt dob nekik, s aki belenéz, az palástba öltözött nagyúrként látja magát benne. Vencu felvesz a szánjára minden zsiványt, aki az útjába akad, s mindenkinek mond vagy ad valamit, amivel a szolgájává teszi. „Én segítek nektek uralkodni és lustálkodni, nem lesz más dolgotok, csak hódoljatok nekem!” – harsogja. E szavakról eszünkbe juthat az, ahogyan a sátán megkísértette Jézust: „Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. »Ezt mind neked adom, ha leborulva imádsz engem.« Jézus elutasította: »Távozz ördög! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!«” (Mt 4,8–10)
A hatalmi tébolytól lelkileg eltorzult Vencuval szemben a Napkirálynő, egy fiatal édesanya áll. Szánja, csakúgy, mint a ruhája, dísztelen, „egyszerű, fénylő, fehér”. Hosszú hajában a csillagok világítanak. „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona” (Jel 12,1) – emlékezhetünk a bibliai képre. A mesében a Napkirálynő egy meleg takaróba burkolt kisbabát tart a karjában. „Arca örömet és békét sugárzott. Akire rápillantott, akinek a szemébe nézett, azt átjárta a szeretet melegsége és egy érzés: »Értékes vagyok, Napkirálynő és a kisbabája szeret engem.«” A Napkirálynő is felvesz a szánjára útitársakat, de nem úgy, ahogyan Vencu. „Szegény, rongyos ruhába öltözött gyerekeket vett fel (…), olyan gyerekeket is, akik bár nem voltak szegények, de szomorkodtak, és ezért megvigasztalta őket.”
A mesebeli Gyermek a boldogságkosárra néz, és azt mondja: „Öröm és szeretet, sokasodjatok, és szálljatok a bánatkosárra! Az öröm és a szeretet gondolatbuborékok erre felemelkedtek, hirtelen százszor annyian lettek, és rálibegtek a bánatkosár gondolatra. Ahogyan a fénylő gondolatok leereszkedtek, betakarták a bánatgondolatokat, és meggyógyították őket.” A kisdedekre mosolygó Gyermek „tekintetében benne fénylett a Mindenség”. Az evangéliumi kenyérszaporítás csodája (Mt 14,13–1) elevenedhet fel bennünk, amikor öt kenyérrel és két hallal jóllakott ötezer ember. Itt pedig a szomorkodók lelke jut táplálékhoz, és eltűnik az őket megbénító bánat.
A rossz tettek elkövetése gyakran a szeretetlenségből fakad, abból, hogy valakit nem szeretnek, s emiatt eltorzul a személyisége. Ám mindenki életében eljöhet a pillanat, amikor szembenéz cselekedeteinek romboló hatásával. A bűnbánat pedig elvezethet a megtisztuláshoz, ahhoz, hogy életét új alapokra helyezze az ember. Amikor kőszíve érző szívvé változik, együttérzéssel fordul felebarátaihoz. Az értünk, a mi üdvösségünkért megtestesült második isteni személy szeretete és irgalma pedig végtelen, megbocsát nekünk. „Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre” (Lk 15,7).
Csányi Péter: Az erdőőrök kalandjai, IoT Consulting Bt., 2024.
A kötetet Kállai Nagy Krisztina rajzai színesítik.
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 15-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
