Miközben a nyugati elit az orosz propagandától félti a hatalmát, megfeledkezik azokról az aknákról, amelyeket elődeik helyeztek el a közös Európának nevezett konstrukció alá. Sokan úgy gondolják, hogy a kisebbségi kérdést Európa már lezárta és jelesre vizsgázott belőle.
Pedig a valóság sokszor rácáfol az ideológiai útvesztőkben tévelygő hurráoptimista vezetők lázálmaira. Így történt ez Ukrajna, Moldova és Grúzia esetében is, de megtörténhet hasonló az EU-n belül – akár Romániában. A helyi kisebbségi kérdés megoldatlanságát Oroszország és az USA is rendre kihasználja. Kétrészes sorozatunk bevezetőjében a román-magyar viszonnyal, illetve az orosz-román geopolitikával foglalkozunk.
Nyugati propagandistákról – akik rettegnek Putyin nacionalizmusától -, Trianonról és az időzített kisebbségi konfliktusokról, a hazánkat is érintő geopolitikai játszmákról, valamint az egyre erőteljesebb nyugati befolyásról beszélgettem a Honvédelmi Minisztérium volt főosztályvezetőjével, Demkó Attilával.
Egyes filozófusok szerint a világtörténelemben először gyarmati státuszba süllyedt Európa. Most először van kiszolgáltatva a kontinens idegen nagyhatalmaknak és a vándorló népek kénye-kedvének. Ha a közelmúlt eseményeit nézzük, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy emberek százezrei minden komolyabb ellenőrzés nélkül tudnak ki- és bevándorolni anélkül, hogy akár egy fegyveres határőrrel is találkoznának. Bizonyos felelőtlen politikusok nyilatkozatai emberek millióit vonzzák Európába, miközben a nagyhatalmaknak a kisebbségi kérdést Trianon óta sem sikerült rendezniük.
Demkó Attila szerint a jövő nem eldöntött, semmi nincs még lezárva, semmi sincs kőbe vésve. Nincs végzet. Pont!”
A beszélgetést mi is Romániával kezdtük. Nem meglepő, de Demkó is úgy látja, hogy Románia egy kézi vezérelt ország, szuverén, de nem független. Az amerikai adminisztráció szinte teljes mértékben a felügyelete alatt tartja a román politikai életet. Ez azonban feszültséget kelt az országban, hiszen megalázó, hogy ennyire átjárja az amerikai hatalom a román államvezetést és a román közigazgatási struktúrát. Az elmúlt évek tüntetéssorozatai valamilyen formában ezzel magyarázhatóak.
Keleti szomszédunkat mostanában leginkább a mélyállam (deep state) kifejezéssel szokták illetni. Nem véletlenül. A nem klasszikus értelemben vett „háttérhatalmi” struktúra az államvezetés minden egyes területén jelen van.
“Romániában megvan a szolgálatoknak egy olyan méretű hatalma, amelyet Magyarországon el sem tudunk képzelni. Ez egy kultúra. Mindannyian tudjuk, hogy miként járta át az egész román társadalmat a Securitate és ezt teszik ma is annak utódszervezetei. Ez egy állam volt az államban már a kommunista időkben is. Szinte mindenkiről készült dosszié, aki élt és mozgott” – mondja a szerző.
Demkó – aki korábban a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Főosztályának volt a vezetője – úgy látja, Romániában a titkosszolgálatok aktívan részt vesznek a politika alakításában, és ez a múltban sem volt másképp, hiszen a marosvásárhelyi eseményeknél és a bányászjárásoknál is független hatalmi ágként működtek. Manapság a Korrupcióellenes Ügyészség leple alatt tevékenykednek. Klasszikus értelemben így kell elképzelni egy párhuzamos államot.
A regény alapvető kérdésfeltevése a trianoni trauma.“Trianon nem a múlt – ezt nagyon fontos tisztázni“. Trianon él, nem lezárt fejezet – teszi hozzá. Trianon feloldható lenne úgy, ha létezne egy valódi kompromisszum Magyarország és a magyar közösségek illetve a magyar területek új birtokosai között. A tragédia az, hogy nem a kompromisszum felé haladunk, hanem inkább egyre távolodunk a megoldástól.
Minderre a legjobb példa Ukrajna. Ott a kisebbségi kérdést a maguk módján, de megnyitották az oroszok, és ezzel Ukrajnát a csőd széléről belökték a szakadékba. Polgárháború, proxyháború és területi veszteségek. Ki akarhat ilyen jövőt magának és az országának?
Ha tágabb értelmezési keretbe helyezzük, akkor megállapítható, hogy a kisebbségi kérdések nyomvonalán kipattanó konfliktusok felelőssége azoknak a vállát terheli, akik ezt a kérdést az elmúlt száz évben egyáltalán nem akarták megoldani. Elsősorban a hatalmon lévőké a felelősség. Románia felelőssége, hogy Székelyföldön a román állam iránti lojalitás nem túl magas, ugyanez van az ukránok esetében is. Miért kellene a kárpátaljai magyaroknak az ukrán államban bízniuk, hiszen eddig csak nyomort, korrupciót, megaláztatást, illetve most egy háborút kaptak tőlük?
Mit kaptak Ukrajnától a magyarok? Ez egy fordított epizód a Brian életéből. Mit adtak nekünk a rómaiak? Mit adtak nekünk az ukránok? Mit adtak nekünk a románok?”
A negatívumokat a magyarság számára hosszan lehetne sorolni, pozitívum gyakorlatilag nincsen.
A Trianon után a magyarországi területeket megszerző államokban a magyarságot olyan sérelemsorozat érte, és olyan távoliak a nemzetek közötti narratívák, hogy az ellentétek áthidalása rendkívül nehéz –mondja Demkó Attila.
Természetesen az oroszok látják, hogy egy szövetségi rendszeren belül lévő államban, mint mondjuk Romániában, vagy a NATO felé tendáló Ukrajnában rosszabb a magyarság helyzete, mint mondjuk Szerbiában. Ezt ki is használják, vagy használhatják. Természetesen itt a probléma az, hogy a nyugatiak megpróbálják kisebbségi ügyeket a szőnyeg alá söpörni, vagy azt hibáztatni, aki életben akar maradni – a magyarokat.
A trianoni döntés valójában aláaknázza mind az Európai Uniót, mind a NATO-t. Az, hogy a térségbeli nemzetek között ennyi törés van, az hozzájárult ahhoz, hogy a külső erők könnyebben éket tudnak ütni közénk.”
Mind a mai napig vannak olyan mély sérelmek Magyarország részéről, amelyek sokkal erősebbek, mint az oroszoktól való félelem. Sok magyar teljesen jogosan gondolja, hogy az nem egy előnyös deal, ha a szomszédos országok lassú pusztulásra ítélik a határokon túli magyar közösségeket, ezzel egyben a magyar kultúrát.
Az egy tudati kérdés, hogy miként állunk hozzá ehhez a történelmi traumához, és az ebből fakadó aktuálpolitikai kérdésekhez – részben ez a könyv megírásának egyik mozgatórugója.
A magyar törekvések legitimációját is érdemes egy picit a román szemüvegen keresztül megvizsgálni.
Igazából a könyv elolvasásáig én sem tudtam, hogy Románia is vívott már hibrid háborút. Az 1990-es években, a Szovjetunió összeomlása után Moldovában akcióztak a román hírszerző alakulatok, hiszen az országnak területi igényei voltak és vannak Besszarábiában. A kommunista blokk szétesése után volt egy olyan pillanat (28 évvel ezelőtt!), amikor a román vezetés úgy érezte, hogy elérkezett az ideje a nagy egyesülésnek, és bedobták egységeiket a Dnyeszter-melléken. Akkor az oroszok nyertek, és azóta is megszállva tartják a régiót, de ez az incidens is jól mutatja: ha kell, akkor Románia mer nagyban játszani, nem törődik a következményekkel, míg Magyarországon még a geopolitikai gondolatától is irtóznak baloldali-liberális elit tagjai.“Igen, voltak román önkéntesek. Ahogy Dombaszban láttuk az orosz önkénteseket, ugyanúgy megjelentek a románok is Besszarábiában. Alapvetően százas nagyságrendű erőről beszélünk, tehát méreteiben kisebb. Amúgy Ukrajnával szemben is támaszt igényeket Románia, de az amerikai befolyás miatt ezt nem szeretik hangsúlyozni” – mondja Demkó.
Besszarábia – amely két országra terjed ki – Moldovára, Ukrajnára (a de facto államként működő Dnyeszter Menti Köztársaságot a Szovjetunió csatolta a volt román tartományhoz– egyesülése Romániával ma még csak a román nacionalisták szívügye, de a Nyugatnak is egyre nagyobb érdeke fűződik hozzá. És nem utolsósorban fontos tisztázni, Romániában a nemzeti minimum nagyobb társadalmi konszenzuson nyugszik, mint Magyarországon. Ott tényleg bármi megtörténhet, írja Oláh Gellért a 888-on itt.
Folytatása következik…
No visits yet
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
