Mint ismert, tegnap zajlott le az előrehozott szlovák választás a Felvidéken. Az eredményeket azóta is próbáljuk emészteni, nagyon erőt kell vennem magamon, hogy ne érzelemvezérelt pesszimizmusból írjak. Magyar képviselet továbbra sem lesz Pozsonyban.
Mindenekelőtt vegyünk szemügyre pár tényt.
Északi szomszédunkban 4,3 millió szavazásra jogosult állampolgár van. A teljes lakosság mintegy 5 millió. A szavazásra jogosultak 67 százaléka jelent meg a hétvégén, ez nagyjából 2,8 millió embert jelent.
A Szövetség nevű magyar párt 4,4 százalékot ért el, tehát elmaradt az 5 százalékos bejutasi küszöbtől, ez számszerűsítve körül-belül 123 ezer szavazatot jelent (ezek nyilván kerekített számok).
Nos, ha hihetünk a statisztikai adatoknak, Felvidéken él mintegy 450 ezer magyar. Arra vonatkozólag nem találtam információt, közöttük hányan jogosultak szavazásra, de azt gondolom, a szlovák társadalomra vetített arányosítást itt is alkalmazhatjuk, így ez a szám 387 ezer potenciális magyar szavazatot jelentene. De ettől messze elmaradt, így szemünk előtt a döbbenetes szám, 264 ezer felvidéki magyar nem érezte szükségét annak, hogy politikai képviselete legyen a magyar közösségnek.
S innentől kezdve csak keresgélhetjük az okokat, hol volt a hiba, vajon a Szövetség megítélése volt ennyire rossz, vagy a felvidéki magyaroknak nem számít már ennyire a magyar identitásuk? Merthogy bármelyik is legyen igaz, vagy mindkettő egyszerre, a tény nem változik, ez a kérdés csak nekünk, magyaroknak fontos. A szlovákoknak nem. Mástól nem várhattunk és nem is várhatunk segítséget.
Mondják még azt is, a Szövetség "túlságosan konzervatív volt", és "nem kínált semmit a liberális magyar választóknak", ez valóban igaz, például nem tűzte zászlajára az ún. LMBTQ-propaganda képviseletét. Örökös dilemmaként vetül fel, hogy egy elszakított nemzetrészen tevékenykedő, etnikai alapon szerveződő párt hogyan viszonyuljon ezekhez a kérdésekhez? Nyilvánvaló, hogy jobb- és baloldali vagy liberális világnézeteket egyszerre bajosan tud kiszolgálni, ellenben mégis törekednie kell rá, hogy amennyire csak lehet, felölelje az adott közösség nagy részét. Ez most nagyon nem sikerült, ugyanis még a felét sem tudták szavazásra bírni.
Továbbá, ha van olyan erő, van olyan hang, amely a "liberális értékek" képviseletét magyarként előrébb helyezi annál, minthogy legyen magyar hang a szlovák törvényhozásban, nos, ott megint csak azt kell megállapítani, amit az anyaországi eszmetársaiknál, hogy – finoman fogalmazva – téves a viszonyulásuk a haza és a nép fogalmához. De még élesebben fogalmazva: nem fontos számukra.
Hallottunk már a választás éjszakáján olyan hangokat a Szövetség háza tájáról, hogy elképzelhető, hogy itt az etnikai alapú politizálás vége. Gondolom én, arra utalt Mózes Szabolcs alelnök, hogy be kell látni, ezen az úton nem fog menni. Csakhogy az a helyzet, hogy más úton mégannyira sem. Mert az, hogy itt-ott feltűnik majd szlovák pártokban egy-két "kirakatmagyar", az semmit nem fog változtatni a felvidéki magyarság helyzetén.
2023. szeptember 30-a egy mérföldkő volt, egy újabb süllyedés, megyünk tovább a trianoni lejtőn. Valamelyest 2004. december 5-ének szelleme jelent meg a Felvidéken, és tudom, az ottaniak közül sokan érvelnének mellette, hogy nem erről van szó, mert "ez és ez a baj a Szövetséggel" (igen, biztos sok olyan van, ami hozzám nem jutott el), de történetesen az nehezen cáfolható, hogy itt most nem a Kisantant, nem a szlovák soviniszták, hanem mi magunk, magyarok döntöttünk úgy, hogy nem kívánunk élni ezzel a fontos lehetőséggel.
Őszintén hiszek és bízok benne, hogy nem ez volt az utolsó felvonás, mert az a Felvidék, amely annyi nagyszerű történelmi személyt adott a magyarságnak, annyi sok kinccsel gazdagította az összmagyarság kulturális jellegét, hogy nem veszhet el soha. Én nem szűnök meg bízni benne!
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
