Kaja Kallas: az EU fokozatosan enyhítheti a Szíria elleni szankciókat, ha kézzelfogható előrelépés történik Mészáros Richárd2025. 01. 10., p – 14:26
Az Európai Unió megkezdheti a Szíriával szembeni szankciók feloldását, ha az ország új vezetői lépéseket tesznek egy olyan, befogadó kormány létrehozására, amely védi az összes kisebbséget – írta az X közösségi platformon pénteken közzétett bejegyzésében Kaja Kallas kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő.
Kallas csütörtökön Rómában részt vett azon a találkozón, amelyen az EU Németországgal, Franciaországgal, Olaszországgal, az Egyesült Királysággal és az Egyesült Államokkal együtt megerősítette, hogy minden kisebbséget védő, befogadó kormányra van szükség Szíriában.
Az EU korábban, a polgárháború idején széles körű szankciókat vezetett be Bassár el-Aszad kormányával szemben. A szíriai új de facto vezető, Ahmed es-Saráá által vezetett iszlamista csoport, a Hajat Tahrír as-Sám (HTS, amely jelenleg az országot kormányozza, hivatalosan továbbra is uniós szankciók hatálya alatt áll.
Asszad Haszan es-Sibáni, az új szíriai külügyminiszter az amerikai szankciók feloldását kérte múlt vasárnapi katari látogatása során, hangsúlyozva, hogy a büntetőintézkedések akadályt jelentenek Szíria gyors újjáépítésében.
Január elején a német és a francia külügyminiszter Damaszkuszba látogatott, hogy megkezdje a diplomáciai tárgyalásokat az ország új vezetésével. Berlin azon dolgozik, hogy megkönnyítse a pénzügyi tranzakciókat a kormányzati szolgáltatásokkal, enyhítse a magántőke-átutalások korlátozásait, és esetlegesen megszüntesse az energiaágazatra és a légiközlekedési szektorra vonatkozó szankciókat.
Az EU-tagállamok külügyminiszterei várhatóan január 27-én, Brüsszelben vitatják meg ezeket a javaslatokat, amelyek elfogadásához minden tagállam támogatása szükséges.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »