Török Gábor: Aggódnak a Fideszben a választások miatt

Török Gábor: Aggódnak a Fideszben a választások miatt

Van aggodalom és félelem a Fideszben a 2018-as választások miatt, ez beigazolódott Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédében is – vélekedett Török Gábor tegnap délelőtt a Jobbik ifjúsági tagozatának keszthelyi táborában megrendezett kerekasztal-beszélgetésen. A politikai elemző arra hivatkozott, hogy a kormányfő igen komoly tétet adott a jövő tavaszi voksolásnak azzal a mondatával, hogy a 2010 óta elvégzett munka elveszhet, ha a Fidesz vereséget szenved.

Török Gábor ugyanakkor azt is vázolta, hogy a politikai pártok közül ma egyedül a Fidesznek van „története”. Ha valaki a kormánypártokat támogatja, akkor az jut eszébe, hogy megvédik az országot, ellenzői pedig azt mondják elsőre, hogy szétlopják az országot. Az ellenzék pártjainál viszont ilyen egyértelmű és egyszerű történet nincs. Ennek ellenére szerinte lényegesen változott a helyzet a legutóbbi, 2014-es választások óta. Akkor még a Fidesztől jobbra és balra is volt egy-egy párt, a Jobbik és az MSZP, amelyek szavazói között nem volt átjárás. Mostanra, a Jobbik megváltozásával viszont már sokkal könnyebb lehet az egyik párt támogatóinak átszavazni a másikra, ezt több időközi választás igazolta is. Török Gábor szerint ezért igazán jelentős kérdés, hogy lesz-e a Fidesznek a választásokon abszolút többsége, amelyhez arra lenne szükség, hogy 40-45 százalékos listás szavazat mellett 65-nél több egyéni választókerületet is megnyerjen.

Mirkóczki Ádám, a beszélgetés jobbikos résztvevője is éppen ebben látta a lehetőséget. Szerinte ugyanis nem lehetetlen, hogy a 106 egyéni választókörzetből „igen sokat” elbukjon a Fidesz, így pedig könnyen előállhat egy olyan helyzet, hogy a kormánypárt nyer ugyan a választásokon, de nem lesz többsége az Országgyűlésben.

Hírdetés

Harmadik beszélgetőtársuk, Schiffer András viszont azt is kihangsúlyozta, mindenképpen kell a kormányváltáshoz, hogy a Fidesz tábora kétmillió alá csökkenjen. Erre pedig az LMP volt társelnöke szerint van is lehetőség, hiszen az ellenzék által megnyert időközi országgyűlési választásokon sok fideszes szavazó nem ment el voksolni, inkább otthon maradt. Ugyanakkor szerinte ehhez arra is szükség van, hogy az ellenzék beszéljen arról, hogy milyen országot akar, ne pedig csak a fideszes labdákat üsse vissza. Bár azt ő is és Mirkóczki Ádám is kiemelte, hogy a konkrét szakmai kérdések nem érdeklik az embereket, azok nem viszik át az ingerküszöböt.

Annak kapcsán, hogy vajon számítanak-e még a tények, vagy az álhíreket is elhiszik az emberek, ha azt sokan mondják, Schiffer András nem volt túl optimista. Arra emlékeztetett, hogy a XX. század totalitárius diktatúrái is ugyanúgy a manipulációra, hazudozásra épültek. Török Gábor szerint ugyanakkor létezik kollektív bölcsesség, ráadásul az emberek most a saját bőrükön is megtapasztalják a valóságot. Meglátása szerint végül a társadalom mindig helyes döntést hozott, ez alól egyedül a 2002-es választásokat nevezte kivételnek, ahol a Fidesz veszített és kezdődött egy újabb MSZP-kormányzás. Mirkóczki Ádám azzal egyetértett, hogy a hamisságot egyre inkább értik az emberek, ő a közönyt nevezte az ellenzék legnagyobb ellenfelének. A Fidesz pedig szerinte érdekelt is abban, hogy minél inaktívabb legyen a társadalom és tudatosan arra akarja rábírni az embereket – akár a „mocskos stílussal” –, hogy ne is foglalkozzanak a politikával. Azt ugyanis tudják jól, hogy a saját szavazóik elmennek majd és rájuk húzzák be az ikszet.

http://mno.hu/

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.29.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »