Tömegverekedés volt a kecskeméti piacon, heten megsérültek

Tömegverekedés volt a kecskeméti piacon, heten megsérültek

Tömegverekedés tört ki a kecskeméti piacon, heten megsebesültek, három férfit őrizetbe vett a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. A rendőrség tájékoztatása szerint az árusítóhelyek miatt alakult ki vita, ami a végén verekedésbe fordult.

Hírdetés

A felek közötti vita még szombaton kezdődött, mert egymás helyeit akarták megszerezni a piacon. Az összetűzésnek a rendőrség véget vetett, azonban a békesség nem tartott sokáig. Vasárnap a 18 éves kerekegyházi lakos és 33 éves román társa ismét elfoglalták megszokott helyüket a piacon, amikor odament hozzájuk két román és egy kerekegyházi illetőségű férfi, hogy az előző napi konfliktust megbeszéljék.

A békésnek induló párbeszéd azonban ismét vitába csapott át, és a három főből álló társaság falécekkel és egy fémből készült mankóval verekedésbe kezdtek. Az egyik, illetve a másik oldalon is többen csatlakoztak a verekedéshez, amit a kecskeméti járőrök szakítottak meg. Az elsődleges orvosi vélemény szerint heten sérültek meg.

A tettlegesség elől két nő és férfi kísérőjük egy furgon vezetőfülkéjébe menekült a garázdák elől, akik mérgükben a jármű szélvédőjét is betörték. A nyomozók öt férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgattak ki. Közülük egy 40 és egy 49 éves román, valamint egy 38 éves kerekegyházi férfit bűnügyi őrizetbe vettek. 

Az eset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »