Tojásfestőkről, tojásokról húsvét előtt

Tojásfestőkről, tojásokról húsvét előtt

Zentán népes közönség előtt nyitották meg március 25-én a Míves húsvéti tojások kiállítást. Budapesten, a Hagyományok Házában még látogatható a Hímeseknek tulipán kertje kiállítás, amely április 13-án egy szakmai konferenciával zárul.

Páratlan médiaérdeklődés övezte március 25-én a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában megnyitott Míves húsvéti tojásokkiállítást. A Hagyományok Háza Vajdasági Hálózatának támogatásával rendezett tárlaton egy tucat kiállító vett részt. Az ünnepi eseményt tanulók versei, citeramuzsika és tárlatvezetés színesítette.

A tojásírás három és fél évtizedre tekint vissza a Vajdaságban, a zentai kiállítás a mesterek első nagyobb szabású bemutatkozása.

„Annyi embert elvarázsolt már a tojásírás, hogy egy ilyen átfogó tárlatot is megrendezhettünk – kommentálja a jeles eseményt Csonti Melinda kiállító, a tárlat munkatársa, aki a kezdetektől vesz részt e néphagyomány ápolásában. – Vajdaságban nem az írott tojás, hanem a berzselt, vagy a levélrátétes technika volt a jellemző. Harmincnégy éve még könyvből tanultuk az új technikát, azóta nagy előrelépésnek lehetünk tanúi.”

Csonti Melinda tanítóként maga is számos generációt avatott be a tojásírás rejtelmeibe.

Hírdetés

A Hagyományok Háza budai székházának Átriumában rendezett Hímeseknek tulipán kertje című kiállítás nyitvatartásának befejező harmadához érkezett, s az ünnepek előtt is nagyon sok érdeklődőt vonzott.

A Tojásdíszítők Egyesülete fennállásának tízéves jubileuma alkalmából első alkalommal hirdetett a szakterületen is egyedülálló, országhatárokon is átívelő, tematikus tojásdíszítő pályázatot, amelynek célja a Kárpát-medence és Moldva húsvéti hagyományainak megismertetése, népszerűsítése. E tárlat a beérkezett pályázati anyagokat mutatja be, s egyben tiszteleg Tankó Anna gyimesközéploki származású tojásíró asszony, az egyesület alapító tagja előtt is.

A tanácskozáson a történeti visszatekintéseken túl, szó lesz a megújuló hagyományokról, a tudásátadás módszereiről és színtereiről, a növényi festékek eddig kihasználatlan lehetőségeiről, valamint a néprajzi gyűjtések aktualitásairól is.

További információ ITT és ITT olvasható.

(Hagyományok Háza/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »