Senki sem tudja megmondani, hogy mennyi ehető, csak tökéletlennek kinéző zöldséget, gyümölcsöt dobnak ki a világon, de a becslések szerint ez a teljes termelt mennyiség 20-40 százaléka lehet. E hatalmas pazarláson próbálnak változtatni azok a vállalkozások, amelyek diszkontáron direkt csúnya almát, narancsot, répát, brokkolit kínálnak a – szegény és/vagy környezettudatos – vásárlóknak. A világot megváltani azonban nem egyszerű.
Több mint négyezer tonna kidobásra ítélt terményt mentettek meg az enyészettől a San Franciscó-i Imperfect Produce (Tökéletlen termény) cég vásárlói az elmúlt három évben azáltal, hogy a vállalattól rendelték meg a zöldséget, gyümölcsöt ahelyett, hogy a szupermarketek polcairól emelték volna le a tökéletes(nek látszó), tükörfényesre suvikszolt árut. Ezzel egyébként ők maguk is jól járnak a fenntartható mezőgazdaság támogatásán túl, hiszen az Imperfect Produce árai jellemzően 30-50 százalékkal alacsonyabbak, mint a közértbeli átlagárak, írja az Oregonian napilap.
Persze az olcsóságnak ára van. Az Imperfect Produce – ahogy a neve is mutatja – küllemhibás, a közízlés szerint másod vagy harmad kategóriás termékeket kínál, amelyet jellemzően közvetlenül az USA nyugati partjának termelőitől szerez be. A megrendelőkhöz hetente vagy kéthetente érkezik meg a szállítmány, amely jellemzően nem egyféle árut, hanem az egész hétre elegendő zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz. A cég csak kinézetükben hibás terményeket forgalmaz, amelyek nem találkoztak a nagy szupermarketek finnyás vásárlóinak elvárásaival. Máskülönben a termények nem romlottak, semmi bajuk. Néhány amerikai médium kipróbálta a szolgáltatást, és a megérkezett rendelés magyar szemmel még csak csúnyának sem mondható. Görbe a póréhagyma, foltos az alma, furcsa alakú a krumpli.
A cég remekül kihasználja a többségükben az átlagnál környezettudatosabb vásárlók elkötelezettségét. A honlapjukon mindenki nyomon követheti, hogy az újabb és újabb rendelésével mennyit tett a bolygónkért. Számlálják, hogy mennyi ételt mentett meg az értelmetlen kidobástól, mennyi vizet nem kellett ezáltal szükségtelenül öntözésre pazarolni, és persze, hogy mennyi szén-dioxid nem került értelmetlenül a levegőbe. Mindezekkel az „eredményekkel” az ember el tud büszkélkedni a barátainak a Facebookon, reklámozva a céget.
Egyre több hasonló vállalkozás jön létre – legalábbis Amerikában –, kihasználva a médiaérdeklődést és az emberek hullámszerűen emelkedő-süllyedő környezetvédelmi felindultságát. A keleti parkon a Hungry Harvest (éhes aratás) nevű cég csinálja ugyanezt, de már a konvencionális élelmiszer-kiskereskedelmi hálózatok is meg-megpróbálkoznak a csúnya termények eladásával, természetesen élesen elkülönítve a tökéletesektől, és „zöldmarketingbe” csomagolva. Az alapprobléma valóban aggodalomra ad okot. A felmérések szerint az amerikaiak a szemük elé kerülő, ehető, biztonságos élelmiszer 40 százalékát pusztán „kozmetikai” okok miatt utasítják el, például mert túl kicsik, nem elég fényesek. Az egyértelmű vásárlói preferenciákat ismerve a boltok ezeket már ki sem teszik a polcaikra, mert az rossz fényt vet az üzletre, ha barna foltos a banán a gyümölcsosztályon. Az USA üzletei által évente kidobott élelmiszer össztömege eléri a 64 millió tonnát is.
A csúnya terményekre specializálódó vállalkozások egyike sem nőtt egyelőre túl nagyra (az Imperfect Food például Seattle-ben nagy sikerként könyvelte el, hogy 200 rendszeres vásárlójuk lett. Ezek a cégeknek ugyanis hatalmas akadályokkal kell megküzdeniük – hűti le kissé a kedélyeket a The Economist. Online cégek révén attól nem kell tartaniuk, hogy a vásárlók kifordulnak az üzletből, amint meglátják az optikailag kihívásokkal küzdő uborkát vagy karfiolt. Ugyanakkor igencsak megnövelheti a működési költségeiket a csökkent minőségű termények folytonos szükségszerű monitorozása, és a már tényleg ehetetlennek ítélendő áru kiemelése. A konvencionális kiskereskedők ugyanis nemcsak a vásárlók elbűvölése érdekében veszik át kizárólag a közízlés szemében tökéletes zöldséget és gyümölcsöt, hanem azért is, mert azok sokáig a polcon tarthatók, nem romlanak meg olyan hamar.
Elliot Rabinovich, az Arizonai Állami Egyetem agronómusa, aki az amerikai mezőgazdasági minisztériumtól nyert kutatási pénzen vizsgálja a kidobott élelmiszerek visszaszorításának lehetőségeit, elmondta az Economistnak, hogy egy ilyen, gyorsan romló áruval kereskedő cégnek sok olyan problémával is meg kell küzdenie, amely a versenytársait nem hátráltatja. Először is nagyon odafigyelve kell beárazni a termékeket (a minőséghez igazodva). Mert az rendben van, hogy a vásárlók felkészültek arra, hogy csúnya lesz, amit kapnak, de ha a második, ugyanannyiba kerülő rendelés sokkal csúnyább, mint az első, annak nem örülnek. A szállítást hatékonyan kell megszervezni, hogy még romlás előtt odaérjen a zöldség a megrendelőhöz, illetve hogy a költségeket alacsonyan tartsák. Az Imperfect Produce minden papírdobozért 4 dollárt, a házhoz szállításért pedig 5 dollárt számol fel, így kapásból 9 dolláros mínuszról indul a vásárló a helyi közért áraihoz képest. Innen kell elérni az ígért 30-50 százalékos megtakarítást – mert lássuk be, fenntarthatóság ide vagy oda, a legtöbb megrendelőt az olcsóság vonzza.
Paradox módon maguknak a termelőknek sem feltétlenül éri meg eladni a kidobásra ítélt terményeiket. Gyakran túl költségesnek tartják, hogy ezekkel vesződjenek, hiszen el kell különíteni, majd újra osztályozni kell őket (el kell választani a megfelelőt a romlottól), nem a szokásos felvásárlóhoz kell továbbítani, hanem külön fuvarral valahova máshova. A nagyüzemi mezőgazdaság a sok egyforma árut szereti, amely ugyanolyan feldolgozást kíván, így a logisztikai és rezsiköltségek alacsonyak és jól tervezhetők. Aki csúnyácska almákkal kezd, az mindezeket az előnyöket elfelejtheti.
Nem csak ezek a vállalkozások küzdenek a nyugati fogyasztói társadalom élelmiszer-pazarlása ellen, és a mozgalom nincs híján nagy neveknek, az általuk mozgatni képes tőkének. Központi alakja Kimbal Musk, akinek vezetékneve nem véletlen, hiszen Elon Musk öccse. Ő inkább a kulináris területen mozog, de azért ott ül a Tesla és a SpaceX igazgatótanácsában is. Ő mondta el azt a Food Tank jótékonysági szervezet New York-i, élelmiszer-hulladékkal foglalkozó konferenciájának dugig tömött nézőtere előtt – tudósít a Christian Science Monitor (CSM) –, hogy amikor 2011-ben megrendezték az első workshopot, heten jöttek el. „Most viszont egy rendkívüli közösséget alkotunk, akik figyelnek és keményen dolgoznak a probléma megoldásán” – örvendezett Musk.
Az élelmiszer termelőtől a végfelhasználóig vezető útjának lerövidítéséért – és így a kidobott mennyiség letöréséért – küzdő mozgalom valóban igen szépen fejlődik Amerikában. Ma már vállalkozások, kormányzati szervezetek, egyetemi start-upok és persze lelkes civilek tömegei vesznek részt benne. Melissa Goodall, a Yale Egyetem CSM-nek nyilatkozó fenntarthatóságkutatója szerint „egyértelműen jobban tudatában vagyunk ma már a »tömegesség kultúrájának« árnyoldalaival, és a mezőgazdaságunk túltermelésre való hajlamával”. Mondjuk volt mit észrevenni, mert az ENSZ szerint a világon megtermelt élelmiszer harmada megy a kukába. Ennek összértéke 3 billió dollár, és a megtermeléséhez több üvegházhatású gázt kell az atmoszférába pöfögni, mint amennyit az Egyesült Államokon és Kínán kívül bármely ország termel.
Az Egyesült Államok kormánya azt tervezi, hogy 2030-ra felére csökkenti a veszendőbe menő élelmiszer mennyiségét. A ma eladhatatlannak ítélt zöldséget, gyümölcsöt részben a szegényeknek fogják adományozni, részben felülvizsgálják a lejárati dátumokra és a címkék információira vonatkozó szövetségi előírásokat. Sok élelmiszer-ipari cég vállalta, hogy ők is lefelezik a kidobott élelmiszer menyiségét, az egyetemeken szerveződő Food Recovery Network pedig ma már majdnem minden amerikai államban gyűjti a kampuszokon, kollégiumokban felhalmozódó felesleges élelmiszert, amelyet eljuttatnak a helyi élelmiszerbankokhoz. 2011 óta 900 tonnát mentettek meg a kidobástól.
Persze ezek szép kezdeményezések, de félő, hogy érezhető változás csak akkor következhet be, ha az emberek általános fogyasztói magatartása megváltozik. Meg kellene érteniük, hogy a jelenlegi élelmiszer-kereskedelmi szokások, amelyek abból az illúzióból táplálkoznak, hogy a táplálék végtelen mennyiségben és örökké megfizethető áron rendelkezésre fog állni, előbb-utóbb összeomláshoz vezetnek. Csakhogy nem nagyon volt arra példa, hogy az emberiség még az összeomlás előtt felhagyjon a megszokott, kényelmes szokásaival.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
