Több mint kétszáz tüntetőt állítottak elő az ellenzéki megmozdulásokon Fehéroroszországban

Több mint kétszáz tüntetőt állítottak elő az ellenzéki megmozdulásokon Fehéroroszországban

Több mint kétszáz tüntetőt állítottak elő Fehéroroszországban az Aljakszandr Lukasenka elnök ellen tartott ellenzéki megmozdulásokon – közölte pénteken a Vjaszna nevű jogvédő szervezet.

A Fehéroroszországban nem bejegyzett szervezet közlése szerint a fehérorosz ellenzék által ünnepelt „szabadság napja” alkalmából rendezett csütörtöki tiltakozó akciókon 245 embert állítottak elő, közülük 176-ot a fővárosban, Minszkben.

Több száz ember vonult fel csütörtökön Minszkben az 1918. március 25-én kikiáltott, rövid életű Fehérorosz Népköztársaságra emlékezve. A Litvániába menekült Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki vezető újabb tiltakozó akciót jelentett be szombatra a főváros szívében.

Hírdetés

Március 9-én több politikai párt és mozgalom kérelmet nyújtott be a fővárosi hatóságokhoz, hogy megemlékezhessen a Fehérorosz Népköztársaság 1918-as kikiáltásának 103. évfordulójáról. Ezt a hatóságok elutasították.

A rendvédelmi szervek figyelmeztették az embereket, hogy ne vegyenek részt hatóságilag nem engedélyezett megmozdulásokon.

A napokban őrizetbe vettek és elzárásra ítéltek több ellenzéki politikust, köztük Mikalaj Kozlovot, az Egyesült Polgári Párt (OGP) elnökét, Ihar Bariszaut, a Fehérorosz Szociáldemokrata Párt (BSZDP) elnökét, illetve Denisz Urbanovicsot, az Ifjúsági Front vezetőjét.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »