Az Egyházasbástban található 113 éves ház igazi ékszerdoboz, amely tele van a régi paraszti világban fontos szerepet betöltő használati tárgyakkal. A tájmúzeum egy évtizeddel ezelőtt nyitotta meg kapuját a nyilvánosság előtt.
A parasztházat Ladóczki Vilmos a Mede családtól vásárolta. Mede Istvánt, a ház utolsó tulajdonosát örömmel tölti el, hogy jó kezekbe került ősei hagyatéka. A tájházzá alakult parasztház nem tipikus múzeum, amely meghatározott nyitva tartás szerint működik. Ez egyben Ladóczki Vilmos otthona is, a múlt kincsei között él, a „kiállított” tárgyak mindennapi használati eszközként is szolgálnak. Előzetes egyeztetés alapján azonban a néprajzi gyűjtő bárkit szívesen lát.
A tárgyaknak lelke van
„Isten hozta a múlt értékeire nyitott látogatót!” – így üdvözli vendégeit Vili, akinek gyermekkori álma volt a múzeum létrehozása.
„A házat 10 éve nyitottam meg a látogatók előtt, de előtte már 5 évig magán falumúzeumként működött” – mondja. Hál’istennek nagyon sokan szerették volna, hogy fennmaradjon. Rengeteg kutatómunka, idő, energia és adakozó barátok segítségével vált élővé a tájház, mely igazi turisztikai látványosság lett. Tíz év alatt több ezer látogató fordult meg itt. Csak idén 18 országból érkeztek érdeklődők, hogy elmerüljenek a régi idők értékei között. A tárgyak formakincsvilága minden látogatót elvarázsol, és aki egyszer ide eljön, az többször is visszatér. Lévai Anikó is visszajáró vendég, akit több évtizedes ismeretség fűz Ladóczki Vilmoshoz. Orbán Viktor miniszterelnök felesége ráadásul rajong a régisége-kért.
El sem tudom mondani, hogy micsoda értékes munkát végzett Vili az elmúlt 20-30 évben. Összegyűjtötte a paraszti világ értékeit, hiszen a tárgyak mindegyike magán viseli a készítője szakértelmét, szeretetét, Istenbe vetett hitét. Csak gratulálni tudok neki ehhez
– mondta Lévai Anikó.
Vili szerint a tárgyaknak lelke van. Viszont nem elég csupán tárolni őket, fontos a gondozásuk is, hogy még sokáig ragyogjanak az utókor javára.
„Az emberek a belső békét, a boldogságot a tárgyakon keresztül is megtalálják, mert őseik képe tárul eléjük. Mikor eljön egy-egy család és mondják: „A mamának is ilyen volt. Emlékszel a papának a görbe botjára? Emlékszel a papa juhász fokosára, táskájára, ivócsanakára?” Egy több évszázadra visszanyúló világba lépnek, amelyből visszaköszön a palóc ember élete” – tette hozzá a gyűjtő.
Állami gondozottból értékmentő
Vilmos Budapesten született, ötévesen került nevelőszülőkhöz. A Ladóczki család 1975-ben fogadta örökbe. Szurdokpüspökibe járt iskolába, majd a sorozatos csínytevései miatt Tiszadobra, az Ilku Pál gyermekvárosba került. Itt ismerkedett meg Oláh Károly nevelővel, akivel a mai napig szoros a kapcsolata.
„1982 táján ismertem meg Vilit. Évközben érkezett hozzánk egy kis szöszke gyerek, nagy lelki problémákkal. Mint minden új gyerekkel, rögtön leültem vele beszélgetni és szelídítgetni, de nem jártam sikerrel, mert Vili még aznap este megpattant” – emlékszik vissza nevetve Karcsi bácsi. Majd sikerült megtalálni a fiút, aki visszakerült a gyermekvárosba.
„Mindig meg volt benne a csibészség, de egy tisztességhatárt be tudott tartani. Ha szerzett egy kis pénzt, cukorkát meg pudingot vett magának. Volt egy emlékezetes eset. Figula Pista bácsi volt akkor az igazgató, akitől Vili üres üvegeket lopott, amit az élelmiszerboltban visszaváltott. Az igazgató tetten érte, és büntetésként azt találta ki neki, hogy az okozott kárt a gyermekváros bőrdíszműves műhelyében kell ledolgoznia. Végül annyira megszerette a helyet, hogy még akkor is ott sertepertélt, amikor már lejárt a büntetése. Olyan jól kitanulta a mesterséget, hogy aztán ő is bőrdíszműves lett” – mondja Karcsi bácsi, aki büszke arra, hogy Vili a növendéke volt, és a mai napig barátként szereti.
Minden arannyá válik a keze alatt
Vili végül letette a lakatos-hegesztő szakvizsgát, de igazából a bőrdíszműves mesterség állt közel a szívéhez, amit a mai napig művel. Emellett régiségeket gyűjt.
„Mindig is szenvedélyesen vonzódott a régi tárgyakhoz” – mondja Molnár Miklós, Vili régi barátja – „A régiségek engem is érdekeltek, és rajta keresztül még inkább elmélyült ez a dolog. 35 éve vagyunk barátok. Azóta a családommal is jó a kapcsolata, a gyerekek keresztapaként, nagybácsiként, haverként tekintenek rá. Vili egy nagy gyerek, de nagyon határozott értékrenddel, szerencsések vagyunk, hogy ismerhetjük. „Ez a hippi gyűjti a régiségeket?” Kérdezik sokan, amikor először látják őt, de amikor körülnéznek a házban, mindenki megdöbben. A legkisebb vasdarabhoz is úgy áll hozzá, mintha aranyat találna, de aranyat is csinál belőle. Nagyon sok eszköz szemétre került volna, ha ő nem találja meg, és nem teszi közkinccsé. Ha több ilyen ember lenne, a világot is jobb irányba lehetne fordítani.”
Ladóczki Istvánnét, Vili anyukáját örömmel tölti el, hogy fiának ilyen sok jó barátja van.
„Hiába van tőlünk távol, de nincs egyedül, mert nagyon sokan szeretik. A ház megnyitásakor is százan voltunk az ünnepségen, most is legalább ennyien eljöttek. És ez nagyon jó érzés. Örülünk neki, hogy így alakult az élete. Nagyon jó lenne, ha találna magának egy igazi társat, akivel ezt az értékrendet meg tudná szerettetni, osztani.”
A jubileumi ünnepség méltó megkoronázása volt az elmúlt évtizednek. A jesztei asszonyok önzetlen segítségének köszönhetően a meghívottaknak igazi lakomában volt részük. Nem hiányzott a tyúkhúsleves, a palóc gulyás, a töltött káposzta és a jó hangulatért felelős zenekarok sem. Az ünnepség meghitt mozzanataként Csák András ceredi plébános megáldotta a tájházat, hogy még sokáig fogadhassa a múlt értékeire nyitott látogatókat.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/43. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
