Micskó András: Zelenszkij elzárta a csapot, Erdogan nem

Micskó András: Zelenszkij elzárta a csapot, Erdogan nem

Nyitókép: SITA

Azt mondják, hogy háborúban ismerszik meg az igazi barát. Hát kérem szépen, akkor nekünk itt nem nagyon vannak barátaink!

Január elsejével megszűnt Ukrajnán keresztül a gázszállítás az Európai Unió felé, ami következményeiben elsődlegesen Szlovákiát sújtotta, hatásaiban azonban Közép-Európát, sőt az egész Uniót érinti. Fogalmazhatunk egyszerűbben: Zelenszkij elzárta a csapot. A döntés egy olyan politikai környezetben következett be, ahol Szlovákia Ukrajna támogatójaként lépett fel egy háborús időszakban, és ezt Ukrajna úgy hálálta meg, hogy megvont segítőjétől egy fontos nyersanyagot. A szállítások beszüntetésének egyetlen indoka, hogy a nyersanyag Ukrajna ellenségétől származik.

Ha kicsit távolabbra tekintünk, meglepő felfedezést tehetünk. Az Izrael által felhasznált olaj 40 százaléka Törökországon keresztül érkezik a zsidó államba. Maga a jelenség mindenképpen elgondolkoztató. Kevés muzulmán ország van, ahol Izrael nagy népszerűségnek örvendene. Annak ellenére, hogy néhány ilyen állam az utóbbi időben rendezte Izraellel kapcsolatait, általánosságban azonban elmondható, hogy az iszlám hitű lakosság körében a zsidók és maga Izrael állam is töretlen népszerűtlenségnek, sőt gyűlöletnek örvend.

A törököket foglalkoztatja is a kérdés, hogy egy népirtással vádolt izraeli kormánynak miért szállít olajat egy igazhitű ország, ráadásul egy olyan, amely szimpatizál a muzulmán testvériség eszmevilágával, melynek térképein Izrael állam még csak nem is szerepel. A törökök szerződésekre hivatkoznak. Azt állítják, hogy a szállításra kötött szerződések nem teszik lehetővé, hogy megakadályozzák a Ceyhan kikötőjéből az izraeli Ashkelonba induló hajók feltöltését.

Hírdetés

Az ukránok is szerződésekre hivatkoznak. Azt állítják, hogy azok lejártak, és így nincs mód a továbbiakban a szállítások folytatására. Szlovákia még nem hivatkozott arra, hogy mostantól nem kellene segíteni Ukrajnát a háborújában.

A kétféle-egyféle érvelés elgondolkodtató. Annak az országnak tehát, amelyet teljes légierejét Ukrajna rendelkezésére bocsátotta – szinte ingyen; ezenfelül számtalan fegyver szállítmányt juttatott a harcoló ukránoknak – szintén szinte ingyen; ezenfelül három éve látja el a határon átlépő ukrán menekülteket csakis a szlovák adófizetők pénzén, nos annak az országnak a kedvezményezett szerint nincs joga gondoskodni saját állampolgárainak ellátásáról. Pontosabban van, de Ukrajna ebben semennyit sem segíti. Ellenkezőleg: megakadályozza. Ahogy az új európai mondás is tartja: kölcsönkenyér sem jár vissza.

A másik oldalról annak az országnak, amely a másiknak még a létezéshez való jogát is kétségbe vonja, nem jut eszébe, hogy ellenfelének ellátását megzavarja. Érvelhetünk persze azzal, hogy egyik helyen háború van, a másikon meg nincs. No de van! Épp ez a háború élezte ki a közel-keleti ellentéteket, emiatt adtak ki elfogatóparancsot az izraeli miniszterelnök ellen, és emiatt – pontosabban az agresszió miatt – fordult szembe az arab világ teljes közvéleménye Izraellel.

Természetesen sem eszközünk, sem módunk, sem felhatalmazásunk nincsen arra, hogy a kérdésben igazságot tegyünk. Azt majd az Európai Unió bírósága megteszi helyettünk. De jogunk van elgondolkodni, hogy milyen szövetség az, melyben az egyik szövetséges simán elbánik egy másikkal, egyikével azoknak, akiknek a támogatása nélkül nem is létezne. Ezzel szemben milyen magatartást tanúsít egy barátsággal korántsem vádolható, de a közös célok tekintetében együttműködésre képes közel-keleti középhatalom egy országgal, amely egyáltalán nem a szövetségese, és ha valami, akkor az ellensége.

És ha már gondolkodásra adjuk a fejünket, szánjunk egy kis időt arra, hogy megfontoljuk, vajon mit szól ehhez az Unió, vagy inkább miért nem szól ehhez semmit? Szlovákia, mint uniós tagállam szorgalmazza a további gáztranszfert. Nem az lenne a kézenfekvő, hogy az Unió a saját tagállama védelmére, megtámogatására kel? Nem. Ezt az elmaradt igyekezetet már láthattuk Magyarország érdekérvényesítése esetében is. Akkor sem történt semmi. Másképpen föltéve a kérdést: megkockáztatta volna Ukrajna, hogy szembenéz az egész Unió neheztelésével, ha ettől egyáltalán tartania kellett volna? – Mert ha nem, az az Európai Unió szövetségesi viszonyait minősíti. És nem hiszem, hogy a harmincötezer fizetett uniós tisztviselők kívül erre bárki büszke lehetne.

A döntés azonban beszédes az ellenségeink számára. Ők ugyanis ennek láttán minden joggal gondolkodnak rólunk úgy, hogy egy ilyen szövetséggel azt tesznek, amit akarnak!

Micskó András


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »