Tisza-jelöltállítás – Állva maradtak az ismert személyiségek, indul a második forduló

Tisza-jelöltállítás – Állva maradtak az ismert személyiségek, indul a második forduló

Nagy Ervint egy korábbi tévés, jelenleg buszvezetőként dolgozó aspiráns bár megelőzte az első körben, ők újra megmérkőznek Fejér megyében a csütörtök estig tartó második fordulóban.

Három választjelöltjelöltből kettő maradt talpon a Tisza Pártnál a 2026-os országgyűlési választásokra: hétfő este lezárult az első kör, kedd délután már indul is a második, a folyamat végén kialakul, ki indul az egyes választókerületekben a Tisza színeiben. Nincs ez így Budapest 3-as számú egyéni választókerületében, ahol Magyar Péterrel szemben nem volt induló, így biztos az elnök áll rajthoz a párt részéről. Illetve egy szabolcsi és egy borsodi választókerületben családi és egészségügyi okokból későbbre halasztották az egész folyamatot.

A párt ismertebb nevei kivétel nélkül második körösek. Mint az Index összeállításából kiderül,

  • a továbbjutók csaknem harmada nő,
  • Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnök, Nagy Ervin színművész (Csalami-Vörös Csaba volt tévés előzte meg, ő jelenleg buszvezetőként dolgozik), Rost Andrea operaénekes, Bódis Kriszta író-pszichológus, Radnai Márk, Tarr Zoltán és Forsthoffer Ágnes pártalelnök és Bujdosó Andrea budapesti Tisza-frakcióvezető is folytathatja a küzdelmet.
  • Hírdetés

    Az előválasztás második köre tehát kedd délben indul és csütörtök 19 óráig tart. Ebben a fordulóban már nem csak a tiszások, hanem bárki szavazhat, aki 2026. április 12-ig betölti a 18. életévét és rendelkezik állandó, magyarországi lakcímmel.

    Az országgyűlési választásokon induló jelöltek névsorát hétvégén jelentik be.

    Itt olvasható a teljes eredménylista.

    https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/reel/868796939011811/&show_text=false&width=560&t=0


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »