TGM

TGM

Szomorúan olvastam az alábbiakat.

Szomorúan, mert bár soha, semmiben nem értettem egyet Tamás Gáspár Miklóssal, de ő volt azon kevesek egyike odaátról, akit élvezettel – bár gyakran megmosolyogva – olvastam, és azt is gondoltam róla, hogy ellentétben a nagy többséggel odaátról, nem egy becstelen alak, és nem hazaáruló.

És akkor elém került a beszámoló TGM németországi ámokfutásáról, és bebizonyosodott, hogy de igen.

Végtelenül sajnálom.

TGM a német közmédiának: „A magyar kormány diskurzusa szerint minden individualista meleg, zsidó vagy meleg zsidó”

Hírdetés

A német közszolgálati MDR interjút közölt Tamás Gáspár Miklós magyar filozófussal. TGM-et az Orbán-kormány politikájáról kérdezték.

A filozófus elmondta, az Orbán-kormány „természetesen” a történelempolitika befolyására törekszik, a célja annak a magyar nemzeti narratívának a terjesztése, hogy mi mindig az idegen hatalmak ellen harcoltunk, a középkori birodalmaktól a mai Európáig. „Ez Orbán történelmi elmélete: a Nyugat ellen, Európa ellen, a felvilágosodás ellen, a liberálisok ellen vagyunk” – fejtegeti TGM.

A német riporter visszakérdezésére a filozófus úgy regál: „Igen, ez egy völkisch, rasszista leírása Magyarországnak”.

A riporter megállapítja: „Orbán logikája szerint a nép az egyén, az individuum fölött áll”. TGM úgy válaszol erre: „Természetesen! Orbán szerint az individualizmus dekadens. Az individualizmus beteges, patologikus. Ez a kormányzat diskurzusa: minden individualista meleg, zsidó vagy meleg zsidó”.

„Hogyan kérem?” – kérdez vissza a riporter. „Nem tréfálok. A legnagyobb vicc, hogy ez nem vicc” – válaszol TGM, aki szerint Orbán és klikkje teljes hatalomra tör a gazdaságban, a politikában, a kultúrában, a szellemiségben. „Ezt hívják diktatúrának, nem? Semmi meglepetés. Semmi újdonság. A klasszikus” – teszi hozzá TGM.

Forrás: Mandiner.hu


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »