Testi-lelki gyógyulás, szabadulás – Lelkigyakorlatot tartott a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat

Testi-lelki gyógyulás, szabadulás – Lelkigyakorlatot tartott a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat

165. alkalommal rendezték meg a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat lelkigyakorlatát a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban február 2–4. között Leányfalun. A tavaly óta a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működő Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat olyan programokat kínál a résztvevőknek, melyek során a lelki megerősödés segíti a függőségből való szabadulást.

Az 56 résztvevőt a három nap során Fazekas György atya és Molnár Ferenc diakónus lelkivezetése segítette hitük elmélyítésében. Az elmélkedések, előadások mellett kisebb csoportokban oszthatták meg a jelenlévők egymással a fájdalmaikat, nehézségeiket, de örömeiket is. Szembesülhettek azzal, hogy nincsenek egyedül, mások is küzdenek vagy küzdöttek ugyanazokkal a nehézségekkel, amellyekkel ők. Az előre megtervezett programokon túl a sokszor éjszakába nyúló beszélgetések segítették a résztvevőket, hogy jobban megismerjék önmagukat, és elinduljanak a gyógyulás útján. Az alkoholproblémával érintett személyek mellett hozzátartozóik is találkozhattak egymással.

A lelkigyakorlat végén a szívből jövő találkozások és az új kapcsolatok mellett mindenki hazavihette a szeretet és elfogadás érzését, valamint azt az elhatározást, amely a program során megfogalmazódott benne.

Hírdetés

A Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat munkájáról, programjairól bővebb tájékoztatás ITT található. 

Forrás és fotó: Katolikus Szeretetszolgálat

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »