Tessék mondani, már kitehetem? Mészáros Richárd2024. 04. 29., h – 19:27
Olyan időket élünk, hogy már az sem biztos, hogy tavasz van. Állok a május „küszöbén” térerőt keresve az udvaron. Az orgona már rég elvirágzott, helyette mézédes akác illata bódítja a fülemülét. Úgy dalol, ahogy a torkán kifér, oly sok mondandója van az apró, de harsány madárkának.
Nyitott szívvel, ítéletmentes elmével tán meg is érthetnénk, hogy mire figyelmeztet. Rejtőzködő életmódot folytat, sűrű növényzetben, bozótosokban fészkel. Bujdosó életet folytattak vészterhes időkben a származásuk, hitvallásuk, nézeteik miatt üldözött értelmiségiek is, akiket bányák, fűtőkazánok sötétjébe űztek. Újságpapírba csomagolva, egyetemistaként a vonatban olvashattam értékes soraikat. Dalban, versben, esszében „énekelték ki” fájdalmukat. A kis pacsirtától alig értem a régi kedves barát hangját a telefonban. Azt mondja, előrehaladott kora ellenére most valahogy mindenben elbizonytalanodott így május elseje előtt. Pedig korábban mennyit viccelődtünk azon, hogy már nem kell előkeresni a kamra legfelső polcáról a két kis zászlót, és kitűzni az ablakba. A barátom nincs jókedvében, azon dohog, hogy minél idősebb, annál kevésbé érti a természet és a dolgok rendjét. Példának okáért elmondja, kiültetné már a zellert, de nem meri, mert aztán csenevészek lesznek a gumók. Elkészítette, újrafestette a hullámos papagájok kinti röpdéjét, de nem meri kitenni kedvenceit az udvarra az ismétlődő éjszakai fagyok miatt. Biztatnám, hogy lendüljön, feküdjön bele a virágzó, illatos idei tavaszba, de nem tudom. Mondanám, hogy fészket raktak a gólyák, és a vízgyűjtő partján a hattyúpárnak bármelyik nap kikelhetnek a kicsinyei. De eszembe jut, ahogy minap hajnalban csak úgy tudtam elindulni, hogy lelocsoltam forró vízzel a kocsi befagyott ablakait. Már semmi sem biztos, még a tavasz sem, állítják a gazdák. Ugyanezt nyilatkozzák a tapasztalt méhészek, akiknek három-négy héttel hamarabb kellett a korai „majdnem tavasz” miatt elvégezni a szükséges teendőket. Néhány évvel a születésem előtt volt egy igencsak meghatározó korai tavasz Prágában, amikor komoly fenyegetés érte az akkori Csehszlovákiát. Ha letérnek a szocialista útról, katonai beavatkozásra számíthatnak. Nem úszták meg. Ez egy másik tavasz, fagyos hajnalokkal és nyári illatokat idéző kora estékkel. A Tímár Péter rendezte Csinibaba filmbéli jelenetére emlékeztet ez a bódító alkonyat, amikor Bajkon úr hűségesen követi szerelmét, Angélát, aki egy másik fiúval, Attilával társalog. Egy bokor mögött lapulva hallgatózik Bajkon úr, és jelenlétét nem titkolva megjegyzi: „Beleléptem valamibe.” Erre Attila ráförmed: „Ne járkáljon, Bajkon úr. Álljon meg egy helyben”. Egyértelmű választ kap: „De akkor abban maradok, amibe beleléptem”.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
