A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal az a témánk, hogy mennyire fontos az európaiaknak a környezet védelme.
Évről évre felmérés készül – egy úgynevezett Eurobarométer kutatássorozat keretében – az EU-s állampolgárok véleményéről különböző témakörökben. Egy két évvel ezelőtti vizsgálat szerint az európaiak közül sokan tartották az éghajlatváltozást a világot érintő legsúlyosabb problémának. Ugyanakkor a tagállamok lakossága egymástól is eltérő módon reagált az újabb gazdasági problémákra és az Európa keleti részén dúló háborúra.
Egy idén májusban kiadott jelentésben még árnyaltabb a kép, még lejjebb csúszik fontosságban a környezetvédelem: az európaiak szerint az EU-nak középtávon intézkedéseket kell tennie a biztonság és a védelem területén (39 százalék), ezt követi a gazdaság (29 százalék), a migráció (24 százalék), valamint az éghajlat és a környezetvédelem (24 százalék) – azaz az európaiak csupán negyede gondolja, hogy fontos a környezetvédelem.
A környezetvédelem és az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok érzékelése kiesett az általános figyelemből. Az országokat összevetve a környezetet és az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatokat Svédországban említik a legtöbben, de ott is csak 26 százalékos arányban.
Egyre többet beszélünk, írunk, figyelmeztetünk a környezeti veszélyekkel kapcsolatban, ami lehet, hogy csak az ellenállást, vagy csak a „mi közöm ehhez”, az „úgyis mindegy”, „egy fecske nem csinál nyarat” típusú megközelítéseket, és nem az emberek pozitív, környezetvédő aktivitását erősítette. Pedig a környezeti folyamatok csak csekély mértékben lettek jobbak, és a múltból összeadódó hatások rosszabbodtak.
Gyakorta felmerülnek olyan kérdések, hogy nem az egyéni cselekedetek számítanak, hanem rendszerszintű változásra van szükségünk. De ez így nem igaz, hiszen mindkettőre szükség van, ahogy ezt szépen vezeti le rövid elemzésében Hannah Ritchie skót adattudós. Ugyanakkor
Teljesen világos, ha mindannyian újrahasznosítjuk a műanyag palackjainkat és komposztáljuk az élelmiszer-hulladékot, attól még nem oldjuk a klímaváltozást. Ahhoz, hogy a kibocsátás nullára csökkenjen, újjá kell építenünk és át kell alakítanunk gazdaságunk szinte minden részét, a villamos energiától, hűtés-fűtéstől kezdve a közlekedésen keresztül a mezőgazdaságig és az építőiparig. De az is helytelennek tűnik, ha azt sugalljuk, hogy az egyéni cselekedetek – különösen nagyobb kollektívákként – egyáltalán nem számítanak. Az egyének végül is a rendszer részét képezik.
Ugyanakkor beláthatóan nem egyszerű a fogyasztási szokások megértése. Egyre több tudományos kutatás készül a környezettudatos fenntartható fogyasztási viselkedés vizsgálatáról, de még nem pontosan ismerik a kutatók a legfőbb „mozgatórugók” valódi hatását, hiszen ez egy többdimenziós jelenség, amelyben az egyéni motivációk, a társadalmi nyomás és a kontextuális változók bonyolult keveréke a befolyásoló tényező.
Ahhoz, hogy ezt jobban értsük, mélyebben kell feltárni az egyéni, társadalmi és anyagi dimenziók közötti kölcsönhatást, ugyanazon üzenetek eltérő hatását eltérő helyzetekben.
„Ha a környezetszennyezés és a pusztulás néhány látható jelén kívül csak a felszínt nézzük, úgy tűnhet, a gondok nem is olyan súlyosak, és a bolygó hosszú ideig megmaradhat a jelenlegi körülmények között. Ez az elkerülő viselkedésmód segít minket abban, hogy folytassuk életstílusunkat, megtartsuk termelési és fogyasztási szokásainkat. Ily módon éri el ügyesen az ember, hogy folytathassa összes önpusztító, káros szokását: igyekszik észre sem venni őket, küzd, hogy ne kelljen elismerni őket, halogatja a fontos döntéseket, úgy tesz, mintha mi sem történne.” (Laudato si’, 59)
Szöveg: Nemes Csaba
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
