Teodosie reakciója felettesei bírálatára: csak Isten büntetésétõl félek

Az Isten az igazi vezető, én csak Isten büntetésétől félek – reagált Daniel pátriárka bírálatára Teodosie tomisi érsek.

A Román Ortodox Egyház belső botránya akkor robbant ki, amikor nyilvánosságra került a patriárkia válasza a konstancai érseknek, amiben élesen kritizálják Teodosie tevékenységét. Teodosie még februárban kérelmezte, hogy nevezzék ki metropolitának. Az erre a kérésre küldött válaszban a BOR felsővezetése többek között azzal vádolja, hogy nem tartja be a BOR ajánlásait, a világjárvány idején „provokatív” akciókat szervezett, az általa vezetett doktori iskolában széles körben plagizálnak, sőt még a számlákat sem fizeti rendesen.

Hírdetés

Ugyanakkor felettesei szerint Teodosie kérése nem indokolt, pusztán személyes ambíciói miatt akar metropolita lenni.

Teodosie erre reagálva azt mondta, „fel akartuk fedezni Dobrudzsa történelmét, szenvedélyes kutatók a világ levéltáraiban kutattak, és rátaláltak Kis-Szkítia örökségének szétszórt maradványaira”. (Az ókorban Dobrudzsa neve Scythia Minor volt – szerk.megj.) Teodosie szerint ezek a dokumentumok azt bizonyítják, hogy Dobrudzsa valamikor metropólia volt az 5. században, és ő csak azt szeretné visszaállítani, ami egykor volt.

Teodosie szerint a BOR vezetése „még nem ismeri a történelmet”.

(adevarul)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »