Értünk, magyarokért hozott életáldozatot

Értünk, magyarokért hozott életáldozatot

A muzslai könyvtár szervezésében találkozhattak Molnár Imre történésszel, a legjelentősebb Esterházy kutatóval, több róla szóló könyv szerzőjével mindazok, akik részt vettek az Esterházy János Emléknapon. Az emlékezésre május 15-én került sor, a felvidéki magyarság helytállásának emléknapján.

Az emlékezés rendhagyó történelemórával kezdődött a muzslai Endrődy János Alapiskola diákjainak részvételével. Farkas Iván Muzsla polgármestere bevezetőjében elmondta, Esterházy az elmúlt évszázad legjelentősebb közéleti személyisége volt. Fontos, hogy róla minél többet tudjanak a fiatalok.

Molnár Imre történész kiemelte, azért lett május 15-e a felvidéki magyarság helytállásának a napja, mert 1942 május 15-én a pozsonyi szlovák parlament hozott meg egy borzasztó törvényt arról, hogy a Szlovákiában élő összes zsidó származású embert be kell rakni vagonokba és el kell szállítani Németországba, koncentrációs táborokba.

Ez a törvény egyszerre volt Isten és emberellenes. Egy ember nem szavazta meg, Esterházy János, aki vallotta, a szeretet, a becsület és a lelkiismeretesség a politikában is a legnagyobb erő.

Minden felvidéki magyar nevében utasította el ezt a népírtó törvényt. „Légy jó keresztény és légy jó magyar” – hallotta korán elhunyt apjától utolsó intelemként, s ez az apai intelem elkísérte a sírig.

Hírdetés

Molnár Imre tanulságos, szívhez szóló előadása a mártír politikusról megérintette a diákokat, akik pisszenés nélkül hallgatták és rendkívül tartalmasnak ítélték.

Az emlékezés az alapiskola patinás épülete előtt lévő, 2021-ben emelt emlékoszlopnál folytatódott, ahol a Verőcke irodalmi színpad idézte a szabadságharcos politikus életútját. Ünnepi köszöntőt Herbacskó Anita, Bény polgármestere, a Magyar Szövetség EP-képviselőjelöltje mondott.

Esterházy János személye olyan közös nevező mindannyiunk számára, akinek a zászlaja alá felsorakozhat minden magyar, függetlenül attól, hogy hol és merre él.

Kell, hogy legyenek olyan nagyjaink, akikre fel tudunk nézni, akiket tudunk követni. Felelőséggel tartozunk a jövőt illetően, kövessük hát Esterházy Jánost elszántságban, elhivatottságban, sose felejtsük el gyökereinket, merjünk kiállni magyarságunk mellett” – hangsúlyozta a szónok.

Az emlékoszlopnál mondott beszédében Molnár Imre kiemelte: „Két fogódzónk van: keresztény hitünk és magyarságunk. Minden körülmények közt meg kell tenni a magyarságért azt, ami tőlünk telik. Ha egy nemzeti közösség, látja életének célját és értelmét, akkor a nemzet nem pusztulhat el.

Az ünnepség koszorúzással és a Himnusz eléneklésével ért véget. A délután további részében a felnőtteket várta a muzslai könyvtár, ahol Molnár Imrével Hrubík Béla író, újságíró a határon túli magyar kultúra lovagja beszélgetett.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »