Mióta az emberek háborúznak, a csatamezőkön, hadseregek közt zajló küzdelmekkel párhuzamosan, vagy azt követően zajlik egy szekunder, nyelvi és kulturális harc is.
A háborúk elsődleges célja a másik fél katonai erejének felszámolása, majd általában területének elfoglalása, vagy valami ehhez fogható cselekmény. Az agresszorok azonban ezt általában összekötik a legyőzendő vagy legyőzött fél nyelvi, nemzeti és kulturális identitása elleni támadásokkal is.
Karthágó esetére talán mindannyian emlékszünk a közoktatásból, melyet a harmadik pun háború végén Scipio Aemilianus csapatai elfoglaltak és leromboltak, ám romjait nem hintették be sóval, ahogy a legenda állítja. De büntető célú rombolások nem csak i. e. 146-ban történtek, az ember ebben a tekintetben vajmi keveset változott. Hogy egy csehszlovák példát említsünk, 1942. június 10-én német csapatok a Reinhard Heydrich, a Cseh-Morva Protektorátus vezetője elleni merénylet megtorlásaként Lidicében kivégezték a teljes férfilakosságot, a települést pedig a földdel tették egyenlővé.
Amikor nem az elrettentés vagy a megtorlás a cél, olyankor célzottan támadnak épületeket, szobrokat, ez egyszerűbb, és gazdaságilag is előnyösebb. Ez főként tetszőleges vallásháborúk idején figyelhető meg, rosszabb esetben a más vallású emberek és egyházi tisztségviselők elpusztításával is párosul.
Itt sem feltétlenül kell leragadnunk a középkori vallásháborúk idején a kolostorok tetejére szálló „vörös kakasnál”, hisz 2001-ben a tálibok a Bámiján-völgyben tévékamerák előtt robbantották fel az 1500 évet átvészelt Buddha-szobrokat úgy, hogy csak a kőfülkék maradtak utánuk.
És talán még frissen él az emlékezetünkben, mily’ heves szobordöntögetési hullám bontakozott ki az Egyesült Államokban a George Floyd halálát követő zavargások során. A földrészt felfedező Kolumbusz Kristófnak jószerivel nem maradt szobra, de ledöntötték George Washington, Abraham Lincoln, Theodore Roosevelt, de még Szent Junípero Serra szobrát is…
Úgy tűnik, a harci cselekményekkel párhuzamosan Ukrajnában is zajlik a „képrombolás”. Ezekből mutatunk párat alábbi összeállításunkban, a teljesség igénye nélkül. Természetesen az összes esetről nem lehet tudomásunk, lehetőségeink az általunk figyelt orosz és ukrán források egy szűk szegmensére terjednek ki csupán. Itt és most nem foglalkozunk a harci cselekmények közben, bombázás, ágyúzás során „járulékos veszteségként” elpusztult kulturális emlékekkel, csak azokkal, ahol a szándék tudatosan a szobor eltávolítására irányult.
A zászlók, címerek általában a mindenkori megszálló hatalom első célpontjai. A sajátot ki kell tűzni, az ellenségét le kell verni. Akár a Holdon, akár a zaporozsjei Tokmakban, ahol a városi tanács épületéről rögvest lekapták Ukrajna címerét, meg se várták a reggelt.
Kijevben eltávolították az orosz-ukrán barátság emlékművét. A szobordöntésről készült videót sok helyen megnézhetik, például az Euronews tudósításában. Ez talán érthető, jelen pillanatban nincs orosz-ukrán barátság…
Nem csak a csatamezőn hullanak a tankok. Ebben és ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy a hadviselő felek mennyi páncélost vesztettek a küzdelemben. A tank a szovjet érdekszférában szoborrá nemesült. Egy-egy, harcok során megsérült páncélos mindenhol akadt, ahol tankcsata volt, ezeket csak külsőleg kellett kicsit helyrepofozni, lefesteni, egy nem különösebben drága talapzatra állítani, és kész a felszabadítási emlékmű. Ezen a videón a zsitomiri Győzelem téren a második világháború óta álló T-34-es eltávolítása látható.
Vannak szoboreltávolítások, amelyek nehezen érthetők. Ilyen például, amikor a hadviseléshez nem köthető szereplők emlékművei esnek áldozatul, csak azért, mert oroszok, vagy éppen ukránok voltak. A Leninnel szoros barátságot ápoló Maxim Gorkij Sztálin alatt egy időre kegyvesztetté vált, de elmehetett a tüdőbaját külföldre kezeltetni, még a generalisszimusz megbocsátott neki, sokan nem voltak ilyen szerencsések. Gorkijnak számos szobra áll Oroszországban és a posztszovjet utódállamokban. Vinitsában most már nem, mert jött egy autódaru, és leemelte. Az Éjjeli menedékhely vagy az Anya könyvtárunkban fellelhető példányait azért ne dobjuk az iratmegsemmisítőbe…
Ha a Leninnek is beszóló írónak mennie kellett a talapzatról, nem kérdés, hogy a Vörös Hadsereg katonáinak sem volt kegyelem, ugyanezen a településen.
A Ternopil régióban található Bilche-Zolote faluban a módszer már barbárabb. A település felszabadítása során 1944. április 9-én meghalt Szelenkov ezredes szobra valószínűleg már nem lesz helyreállítható a markoló beavatkozását követően.
Az Ivano-Frankivszk régióban lévő Olesha faluban gyorsan felállványozták a szovjet katonák emlékművét, és az ötágú csillagot lebetonozták, csak a dátum maradt.
Hírszerzőknek, kémeknek viszonylag ritkán emelnek szobrot. Ez alól az egyik kivétel Nyikolaj Kuznyecov NKVD-ügynök volt, akinek Rovno városában állt szobra. Eddig. Kuznyecov a Szovjetunió hőse, mindössze 32 évet élt, 1944-ben, az ukrajnai Brody közelében halt meg, vitatott körülmények között. Utóéletének érdekességes, hogy aktáját 2025-ig titkosította az FSZB.
A Lviv régióbeli Stryi városában korábban így nézett ki a szovjet katonai emlékmű.
„Bús düledékein Husztnak romvára, megállék” – írta Kölcsey Ferenc. Azt nem tudom, a bús düledék megvan-e még, de a Dicsőség emlékművét már leszerelték.
Szintén egy kárpátaljai helyszín. A Beregszászi járásban levő Magyarkomját (Великие Комяты) települést sem díszíti már Nyikolaj Fjodorovics Vatutyin hadseregtábornok szobra. Az orosz-ukrán háború kapcsán sokat hallunk a harcmezőn meghalt orosz tábornokról. A főtisztek ilyen arányú vesztesége atipikusnak mondható. Nos, Vatutyin is közéjük tartozik. A II. világháború egyik legsikeresebb katonai vezetője volt. 42 éves korában, 1944-ben nem szovjetbarát ukrán partizánok rátámadtak egy harcállásponton. A kijevi kórházban elfertőződött a sebe, amputálni kellett a lábát, szepszisben halt meg, iszonyatos kínok között.
A Rivne régióban található Dubnóban is elvitték a katonát, a talapzat ott maradt, később esetlegesen felhasználható más célokra.
De nemcsak rombolnak, helyenként emelnek is szobrokat. Például bolsevik tömeggyilkosoknak. Novaja Kahovkán nehezen érthető módon Lenin-szobrot állítottak.
Az elfoglalt területeken a nyelv vizuális jeleit is el kell távolítani. Záróképünkön Mariupol ukrán tábláját cserélik orosz nyelvűre a közútkezelő munkatársai.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
