Pénteken érkezik az emelt nyugdíj a bankszámlákra – közölte a kormányszóvivő a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Vitályos Eszter a videóban azt mondta, hogy januártól 3,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ami 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent.
„A kormány tehát idén is teljesíti az időseknek tett vállalását: garantáljuk az inflációkövető nyugdíjemelést. Mivel idénre 3,2 százalékos inflációra számítunk, a nyugdíjemelés is ekkora” – fogalmazott a szóvivő.
Úgy folytatta, hogy ha az év végére kiderülne, hogy az infláció magasabb a most becsültnél, akkor is garantált az inflációkövető nyugdíjkiegészítés.
Vitályos Eszter szólt arról is, a kormány tisztában van azzal, hogy az időseknek különösen fontos a rezsicsökkentés is, ezért továbbra is elkötelezett a rezsicsökkentés megvédésében, még úgy is, hogy az ukrán gáztranzit leállítása 20 százalékkal növelte a földgáz árát.
– mondta a kormányszóvivő.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »