„Tárgyalásról, kompromisszumról szó sincs” – harsogja a kurszki sikerektől megittasult kijevi vezetés

Bár az elmúlt hetekben számos olyan jel jött az ukrán kormánytól, mely szerint nyitottak lettek volna arra, hogy tárgyaljanak Oroszországgal a háború lezárásáról, úgy tűnik, az eddig viszonylag sikeres kurszki offenzíva miatt ismét kizárják ezt az opciót.

Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij kabinetfőnöke az Evropeiszka Pravdának adott interjút, ebben a régóta tervezett "második békecsúcs" részleteiről beszél. Ukrajna vezetése eddig azt kommunikálta: a békecsúcsra meghívják Oroszországot is, sokak ezt úgy értelmezték, hogy lenne valamilyen tárgyalás, kompromisszumra való törekvés is a felek közt, ha netán egy orosz delegáció eljön.

Jermak most kifejtette:

tárgyalásról, kompromisszumról szó sincs. A "békecsúcs" úgy nézne ki, hogy Ukrajna és nyugati szövetségesei összeraknának egy béketervet, majd ezt odaadják Oroszország képviseletének. Ezt a békecsúcsot nem szabad tárgyalásként értelmezni.

Arra is kitért, hogy bár Ukrajna "szeretné, ha gyorsan haladnának a dolgok," nem biztos, hogy idén sor kerül a békekonferenciára. Zelenszkij korábban azt mondta: októberben, novemberben lehet a következő ilyen esemény.

Megfigyelhető egyébként, hogy Ukrajna vezetése határozottabban elzárkózik az Oroszországgal való tárgyalásoktól, ha a frontvonalon kedvezőbben alakulnak a dolgok: most éppen Kurszk megyében zajlanak heves harcok, ahol egy meglepetésszerű ukrán támadás épp hatalmas területeket hódít el.

Hírdetés

"Oroszország jelenleg nagyon gyengének látszik" – dörzsöli tenyerét az amerikai elemzőház

Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) elemzőház napi jelentése szerint Ukrajna az oroszországi Kurszk megyében elért eredmények alapján képes volt a hadműveleti meglepetésre.

Az elmúlt napok eseményei szinte az egész világot megdöbbentették: Ukrajna nagyszabású hadműveletet indított Oroszország nemzetközileg elismert területe ellen. Az még inkább meghökkentő volt, hogy Moszkva mennyire képtelen volt erre reagálni, sorra veszti el a területeket, immáron negyedik napja nem igazán körvonalazódik, hogy milyen lépésekkel tervezik kiszorítani az ukránokat. Az amerikai elemzőház szerint ez azért lehet, mert meglepték az oroszokat, akik – bár jelentésekben értesítették őket a készülődő hadműveletről – nem foglalkoztak megfelelően a térségi védelem megerősítésével.

Az ISW szerint viszont Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nincs nagyon vesztegetni való ideje, mivel az egyre nagyobbá váló területveszteség miatt más frontszakaszokon is romlanak a lehetőségei.

Ennél is nagyobb problémát okoz számára, hogy a belpolitikai támogatottság megroppanhat, mivel az orosz lakosság is érzékeli a védelem tehetetlenségét. A térségből ezrek menekülnek el, miközben egyre több területen csapódnak be az ukránok bombái. Az orosz média és maga az elnök is kénytelen volt beismerni, hogy Kijev sikeresen átlépett a határon, és ott sikereket ét el.

Putyinnak azért is jelent nagy kihívást a jelenlegi helyzet, mivel Ukrajna 2022-es orosz inváziója óta hangoztatja az orosz feltámadás, stabilitás és megerősödés jelszavait, ennek ellenére éppen az ellenkezőjét látni. Oroszország jelenleg nagyon gyengének látszik, a második világháború óta nem látott események zajlanak a területén. Az ISW hozzáteszi, hogy az orosz források szerint nem teljesen kétségbeejtő a helyzet Moszkva számára, mivel több lehetséges forgatókönyvvel is rendelkeznek a kurszki behatolás esetére. Az a következő napokban derülhet ki, hogy végül melyik megoldási kísérlettel próbálják meg visszaszorítani a támadókat.

(Portfólió nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »